• Ebben az évben mostanáig három gyógyvíz minősítést adtak ki.

  • Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vizek kapták meg ezt a címet.

2023 első négy hónapjában három új gyógyvíz minősítést adott ki az illetékes hatóság. Ez azt jelenti, hogy időarányosan hasonló a helyzet, mint tavaly, hiszen 2022 egészében kilenc gyógyvízzel bővült a lajstrom.

Ugyanakkor 2022-ben ebből a kilencből hét esetben tulajdonképpen korábban meglévő engedélyeket módosítottak, így történt ez a budapesti Lukács és Paskál fürdők kútja esetében, tovább két marcali, valamint egy-egy gárdonyi, hódmezővásárhelyi és tiszaújvárosi termálkútnál. Az elmúlt évben teljesen új szereplőként két kút (Kecel, Tiszakécske-Kerekdomb) vize került be a gyógyvizes nyilvántartásba.

Idén januárban adták ki 2023 első gyógyvíz minősítését. A Szatmár Kincse gyógyvízről van szó, amivel a Mátészalka Városi Uszoda és Strandfürdő büszkélkedhet. Bár teljesen új gyógyvízként szerepelnek a nyilvántartásban, de valójában régebben egyszer már megkapták ezt a címet, de idén újból megszerezték.

A mátészalkai gyógyvízről itt részletesebben is írtunk. A gyógyhatást bizonyító orvosi vizsgálatok alapján, csípő- és térdízületi arthrosisban szenvedő betegeknél, a gerinc, valamint az ízületek degeneratív, kopásos megbetegedéseire és a gyulladásos megbetegedésekre is javasolt a víz alkalmazása.

Idén kapott gyógyvíz minősítést Szolnokon a II-es számú termálkút vize. Ez a város negyedik olyan kútja, ami minősített gyógyvizet ad. Egyébként Jász-Nagykun-Szolnok megyében még két olyan település van, ahol szintén négy gyógyvizes kút található, az egyik Berekfürdő, a másik Tiszajenő. Utóbbi vizeit palackozva forgalmazzák.

Mátészalka és Szolnok mellett idén még a kiskunhalasi fürdő 4-es számú termálkútja került be újonnan a gyógyvizes lajstromba. Ez jelenleg a település második gyógyvizes kútja.

gyógyvizes medence

Fontos tudni, hogy a gyógyvíz cím megszerzése miatt egy fürdő még nem lesz gyógyfürdő. A gyógyvíz és a gyógyfürdő titulus két teljesen eltérő folyamat során szerezhető meg. Mindkét címet el is lehet veszteni, ahogy például Nagykállón történt a gyógyvíz minősítéssel az elmúlt év végén.