• Pályázaton keresnek vevőt a háromcsillagos Hotel Aquamarinra.

  • Az egykori postás üdülő 2001-ben került Hévíz város tulajdonába.

Nyilvános pályázaton hirdették meg a Hotel Aquamarint, amiért legalább 1,5 milliárd forintot szeretne kapni a hévízi önkormányzat – írja a Napi.hu. A szálloda régi szárnyában 40, az újabb, modernebb szárnyban 56 szoba található. Nagy értéke a hotelnek, hogy egy saját termálkúttal is rendelkeznek, ami 41-42 Celsius-fokos vizet ad.

A szálloda az 1920-as években épült, eredetileg postás üdülőként. 1953-ban itt szerelték fel először a dr. Moll Károly és felesége által kikísérletezett súlyfürdőt. Az ingatlant 2001-ben 750 millió forintért vásárolta meg Hévíz a Hunguest Hotels-től és 2009-ben jelentősebb felújításon esett át az épület. A leendő új tulajdonosnak lesz némi forrása a további fejlesztésre is, hiszen erre a Kisfaludy pályázaton 381 millió forintot nyertek.

Az érdeklődők szeptember 6-ig jelentkezhetnek a város által meghirdetett pályázatra, majd szeptember 10-én licitet tartanak az érvényes pályázatot benyújtók között. Utóbbiak között már csak komoly érdeklődők lesznek, hiszen alapfeltétel 153 millió forintnyi bánatpénz befizetése. Az új tulajdonos köteles lesz 15 évig fenntartani a szállodának legalább a jelenlegi kapacitását.

Hotel AquamarinPapp Gábor, Hévíz polgármestere még áprilisban beszélt a helyi televíziónak arról, hogy miért döntöttek az Aquamarin eladása mellett. Akkor elmondta, hogy nehéz döntésről van szó, hiszen a hévíziek kötődnek az épülethez. Ugyanakkor a szálloda akkora volumenű fejlesztést igényelne, ami minden más beruházástól elvonná a város forrásait.

Hiába nyertek ugyanis a Kisfaludy szálláshelyfejlesztési pályázaton, ahhoz 155 millió forint önrészt is hozzá kellene tennie a városnak. Ráadásul időközben olyan hibák is kiderültek, amelyek még további – nagyságrendileg – 500 millió forintos beruházást igényelnének. Az eladástól azt várják, hogy az új tulajdonos fejleszteni fogja a szállodát, ami így több embernek adhat munkát és a város adóbevételei is növekedhetnek.