• Általában a hétfői, vagy a keddi napokon kínálnak egyes termálfürdők extra kedvezményt a nyugdíjasok számára, de csütörtöki akcióra is akad példa.

  • Az ONYFI igazolványt ne felejtsék otthon, ha igénybe vennék a napi kedvezményeket.

Néhány hazai fürdő állandó jelleggel, vagy időszakosan napi kedvezményeket kínál a nyugdíjas vendégkör számára. Ez azt jelenti, hogy a hét egy adott napján olcsóbb belépőkkel várják a nyugdíjasokat. Ezzel jól jár mindkét fél, hiszen a fürdő egy gyengébb forgalmú hétköznapon magasabb vendégszámot érhet el, a szenior vendégkör pedig akár jelentősebb összeget is spórolhat. Egyes fürdőkben a helyi nyugdíjasoknak még az akción felül is kínálnak némi árengedményt.

Azt viszont fontos tudni, hogy az árengedményt jellemzően csak a hazai nyugellátásban részesülő vendégek számára tartják fenn a fürdők, ezért az úgynevezett ONYFI igazolványukat mindenképpen vigyék magukkal. Illetve a helyi lakosokra érvényes kedvezmény esetén ne felejtsék otthon a lakcímkártyájukat sem.

Hajdúnánás: október 26-tól új kedvezményt kínál a Hajdúnánási Gyógyfürdő. Keddenként a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező vendégek számára csak 1200 forintba kerül a napi belépő.

Kisvárda: az Aquacinema fürdő állandó kedvezménye, hogy csütörtökönként olcsóbbak a nyugdíjas belépők. A nyugdíjas napijegy ekkor 1500 forint, a 15 óra után váltható délutáni jegy pedig 1300 forint. Helyi nyugdíjasoknak ugyanez 1200 és 1000 forintba kerül.

Nyíregyháza: Sóstógyógyfürdőn az Aquarius élményfürdőben a szezonon kívül hétfőnként várják kedvezménnyel a nyugdíjasokat. Ezeken a napokon 2700 forint a napi jegy, nyíregyházi nyugdíjasoknak pedig csak 1500 forint. A nyíregyházi Júlia Fürdőben is van egy hasonló hétfői kedvezmény: nyugdíjasoknak 1600 forint a belépő, helybéli nyugdíjasoknak 1000 forint.

Ráckeve: az AquaLand fürdő állandó akciója, hogy hétfői napokon 10 százalékos kedvezményt biztosítanak a nyugdíjasok számára a belépők árából.

Sárvár: szeptember eleje óta újra elérhető a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő keddi akciója, aminek keretében a hét második napján a nyugdíjasok féláron válthatnak napi belépőt. Ez konkrétan 1100 forintos belépőt jelent. Az akció csak a tanítási szünetek idején nem érvényes, így például ezen a héten nem volt nyugdíjas kedd, de november 2-án már újra lesz.

Szentes: a Szentesi Üdülőközpontban a hétfők akciósak és a sárvári fürdőhöz hasonlóan szintén 50 százalékos kedvezményt biztosítanak ezeken a napokon a nyugdíjas vendégek számára. Ez mindössze 650 forintos jegyárat jelent, szaunahasználattal pedig 1100 forintot. A szentesi nyugdíjasok számára pedig még olcsóbb a hétfői jegy: 550, illetve 850 forint.

Székesfehérvár: az Árpád Fürdő hétfőtől péntekig minden nap más és más körnek biztosít kedvezményt. Náluk is a hétfők akciósak a nyugdíjasok számára, ami 2800 forintos árat jelent. Ez jelentős árengedmény, hiszen amúgy hétköznap a nyugdíjas napijegy 4400 forintba kerül. Ugyanakkor a fehérvári nyugdíjasoknak nem kell feltétlenül a hétfőket várniuk, hiszen számukra hétköznap 2200 forint, hétvégén 2400 forintba kerül a belépő.

További fürdős hírekről, érdekességekről olvashat ide kattintva!