• Jelen állás szerint június második felében, már a nyári tanítási szünet idején nyitják újra a Dagályt.

  • Első körben még nem lehet használni az összes medencét.

A 2018 nyarán újranyitott Dagály Fürdőt a tavalyi év eleje óta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. üzemeltette. Azonban idén év elején a fürdő vagyonkezelője, a Nemzeti Sportközpontok felmondta a bérleti szerződésüket 2020. március 31-i hatállyal.

Megkeresésünkre a Nemzeti Sportközpontoknál korábban zökkenőmentes átadás-átvételt ígértek, bár ezt valószínűleg nem úgy képzelték, ahogy végül történt. Március 31-én ugyanis a koronavírus-járvány miatt már zárva volt a Dagály.

Az újraindulás azért nem ment zökkenőmentesen. A legtöbb fővárosi fürdőt üzemeltető Budapest Gyógyfürdői Zrt. már korábban bejelentette, hogy május 30-án nyitnak a strandjaik. A Dagályról viszont sokáig nem volt semmi hír. Nem hivatalosan is csak most lett friss infó: a Mentsük meg a Dagály Fürdőt Facebook oldal ugyanis megtudta, hogy a tervezett nyitás időpontja 2020. június 22.

Előreláthatólag az 25 és 50 méteres úszómedencékkel, és a „pillangó” medencékkel (élménymedence, nyári ülőmedence, tanmedence gyermekmedence) nyit majd a Dagály. A wellness részleg, valamint a „lubi” és a termálmedence a jelenleg hatályos járványügyi korlátozások miatt zárva maradnak.

Dagály fürdőAz új üzemeltetőhöz került Dagálynak hamarosan weboldala és Facebook oldala is lesz. Ettől függetlenül szerintünk a Mentsük meg a Dagály Fürdőt érdemes figyelni, mert náluk azért gyorsabb az információáramlás. Például ők közölték tegnap azt is, hogy már befejeződött a Béke-kút karbantartása, így már használható az ivókút.