• Melyik fürdőnek van minősített gyógyvize? Melyik fürdő számít gyógyfürdőnek? Ezek között vannak-e gyógyhelyek?

  • Egy táblázatban összefoglaltuk a magyarországi gyógyfürdőket, gyógyhelyeket és gyógyvízzel rendelkező fürdőket.

A magyarországi gyógyfürdőket összefoglaló térképünk kapcsán sokan nem értették, hogy egyik, vagy másik fürdő miért nem szerepel az összeállításban. Ahogy egyszer már írtuk, a köznyelv – de önkritikusan bevallva, olykor mi is – kicsit szélesebb körben használja a gyógyfürdő kifejezést, miközben ez egy konkrét jogi kategória.

A hétköznapi életben a gyógyfürdő szót gyakran a termálfürdő szinonimájaként, vagy éppen azokra a fürdőkre használjuk, amelyek gyógyvízzel rendelkeznek. Holott ez azért nem ilyen egyszerű. A termálfürdő az, ahol legalább 30 Celsius-fokos víz tör a felszínre, de ez a víz csak akkor lesz gyógyvíz, ha a hatását igazolják is. Viszont az adott fürdő még akkor sem számít automatikusan gyógyfürdőnek, ha megszerzi a gyógyvíz minősítést.

A gyógyfürdő titulus megszerzése egy külön folyamat, amit az adott létesítménynek kell kezdeményeznie. Ehhez gyógyvízzel, gyógyiszappal, vagy akár gyógygázzal kell fürdőgyógyászati kezeléseket végezniük. Viszont elég lehet az is, ha ásványvízzel, szimpla termálvízzel, vagy akár melegített közműhálózati vízzel rendelkeznek és ezzel fürdőgyógyászati kezeléseket folytatnak.

Gyógyfürdő gyógyvíz nélkül

Ott van például a Miskolctapolca Barlangfürdő és Barlang Aquaterpáia. Amennyiben szigorúan nézzük, akkor a Barlangfürdőnek nincs is termálvize, hiszen a feltörő víz hőfoka nem éri el a 30 Celsius-fokot. Azonban számos fürdőgyógyászati kezelést is kínálnak, ezért megkaphatták a gyógyfürdő titulust. Emellett pedig számos olyan, kitűnő gyógyvízzel rendelkező fürdő is van az országban, amelyek – még ha sok vendég annak is hívja, de – nem számítanak gyógyfürdőnek.

Miskolctapolcai Barlangfürdő

Gyógyhelyek országszerte

Hogy tovább bonyolítsuk a kérdéskört: ott vannak a gyógyhelyek is. Gyógyhely sem lesz automatikusan egy adott hely, azt megint csak kérelmezni kell. Ott lehet gyógyhely, ahol valamilyen természetes gyógytényezővel rendelkeznek. Ez utóbbi lehet gyógyvíz, gyógygáz, vagy akár egy klimatikusan különleges terület. A jelentkezők esetében vizsgálják a megfelelő infrastruktúra meglétét, a levegő tisztaságát, a környék zajszintjét, azaz egy elég komoly és bürokratikus folyamaton kell átesni. A gyógyhely címet amúgy általában nem maga a fürdő, hanem az azt körülölelő terület, esetleg településrész kapja.

Az ország legelső gyógyhelye Miskolc-Lillafüred volt, még 1935-ben kapták meg ezt a titulust, 1984-ben Gyula már a 12. gyógyhely volt, majd hosszú szünet következett és 2012-ben nyilvánítottak újra ismét gyógyhellyé egy területet: Sárváron a gyógyfürdő és az arborétum környékét.

Az elmúlt években azonban rengeteg új gyógyhelye lett az országnak, sorra szerezték meg a minősítést a települések, településrészek. Ennek a magyarázata egyébként az volt, hogy kiírtak egy gyógyhelyfejlesztési uniós pályázatot, amire rengetegen szerettek volna rástartolni. Ettől függetlenül a gyógyhely cím hasznos, hiszen a szigorú követelmények miatt egyfajta minőségi garanciát jelent a vendégek számára.

Hévíz Tófürdő H. Szabó Sándor

Vannak tehát gyógyvízzel rendelkező fürdők, gyógyfürdők, gyógyhelyek, de ezeknek a köre messze nem azonos. Azért, hogy ebben a kérdésben mindenki tisztán lásson, a hatályos nyilvántartás alapján egy táblázatban összefoglaltuk, hogy hol van gyógyvíz, gyógyfürdő és gyógyhely.

Köszönjük Budapest Főváros Kormányhivatalának segítségét a táblázat elkészítéséhez!

Település / Fürdő Gyógyvíz?
Gyógyfürdő? Gyógyhely?
Agárdi Gyógyfürdő igen igen nem
Albertirsai fürdő igen nem nem
Algyő – Borbála fürdő igen igen nem
Alsópáhok – Kolping Hotel igen nem nem
Balatonfüred / Szívkórház nem igen igen
Balmazújváros – Kamilla fürdő igen igen nem
Barcsi Gyógyfürdő igen igen nem
Battonyai Strandfürdő igen nem nem
Bábolna Termálfürdő igen nem nem
Berekfürdői fürdő igen igen nem
Berettyóújfalui fürdő igen nem nem
Békési Gyógyfürdő igen igen nem
Békéscsaba – Árpád Fürdő igen igen nem
Bogácsi Gyógyfürdő igen igen igen
Budapest – Dandár Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Dagály fürdő igen igen nem
Budapest – Gellért Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Jódos-Sós Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Király Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Lukács Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Palatinus fürdő igen igen nem
Budapest – Paskál fürdő igen igen nem
Budapest – Rudas Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Széchenyi Gyógyfürdő igen igen nem
Budapest – Veli bej fürdő igen nem nem
Budapest – V.30 Belvárosi Sportközpont igen
nem
nem
Buzsák – Csiszta Fürdő igen nem nem
Bükfürdő Thermal & Spa igen igen igen
Bükkszék fürdő igen igen nem
Ceglédi Gyógyfürdő igen igen nem
Celldömölk – Vulkánfürdő igen igen igen
Cserkeszőlői Gyógyfürdő igen igen igen
Csokonyavisontai fürdő igen igen nem
Csongrádi Gyógyfürdő igen igen nem
Csornai Termálstrand igen nem nem
Csurgói fürdő igen nem nem
Dávodi fürdő igen nem nem
Debrecen – Aquaticum Gyógyfürdő igen igen igen
Debrecen – Kerekestelepi fürdő igen nem nem
Demjén Gyógyvölgy/Demjéni Gyógyfürdő igen igen igen
Dévaványai Termálfürdő igen nem nem
Dombóvár Gunarasfürdő igen igen igen
Dunaföldvári Gyógyfürdő igen igen nem
Egri Gyógyfürdő igen igen igen
Egerszalók – Saliris Resort igen igen igen
Esztergom – Aquasziget igen nem nem
Fehérgyarmati Kórház igen igen nem
Fehérgyarmati strand igen nem nem
Földesi fürdő igen nem nem
Füzesgyarmati fürdő igen nem nem
Gödi termálfürdő igen nem nem
Gyomaendrőd – Liget fürdő igen igen nem
Gyöngyös – Kékestető nem nem igen
Győr – Rába Quelle igen igen nem
Gyulai Várfürdő igen igen igen
Hajdúböszörmény – Bocskai fürdő igen igen igen
Hajdúnánási Gyógyfürdő igen igen igen
Hajdúdorogi fürdő igen nem nem
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő igen igen igen
Harkányi Gyógyfürdő igen igen igen
Hegykői Termálfürdő igen nem nem
Hévíz – Tófürdő igen igen igen
Hódmezővásárhelyi fürdő igen nem nem
Igali Gyógyfürdő igen igen igen
Jászapáti fürdő igen nem nem
Kabai Gyógyfürdő igen igen nem
Kalocsai fürdő igen igen nem
Kaposvár – Virágfürdő igen igen nem
Kapuvári Termálfürdő igen igen igen
Karcag – Akácliget fürdő igen igen nem
Kecskeméti Fürdő igen igen nem
Kehidakustány – Kehida Termál igen igen igen
Kiskőrösi fürdő igen nem nem
Kiskunfélegyházi Kórház igen igen nem
Kiskunhalas – Halasthermál igen igen igen
Kiskunmajsa – Jonathermál igen igen igen
Kisteleki Termálfürdő igen nem nem
Kisújszállás – Kumánia fürdő igen igen nem
Kisvárdai fürdő igen igen nem
Komárom – Brigetio Gyógyfürdő igen igen igen
Kunszentmiklósi Strandfürdő igen nem nem
Lakiteleki Termálfürdő igen nem nem
Leányfalui Termálfürdő igen nem nem
Lenti Gyógyfürdő igen igen igen
Lipóti Termálfürdő igen nem nem
Makó – Hagymatikum igen igen nem
Marcali Fürdő igen nem nem
Martfű / Martfű Thermal Spa igen nem igen
Mátraderecskei Mofetta nem igen igen
Mesteri Termálfürdő igen nem nem
Mezőberényi fürdő igen nem nem
Mezőkovácsháza Strandfürdő igen nem nem
Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő igen igen igen
Mezőtúri Strandfürdő igen nem nem
Mohácsi fürdő igen nem nem
Miskolc – Lillafüred nem nem igen
Miskolctapolca – Barlangfürdő nem igen nem
Mosonmagyaróvár – Flexum fürdő igen igen nem
Mórahalmi Gyógyfürdő igen igen igen
Nádudvari Gyógyfürdő igen igen nem
Nagyatádi Gyógyfürdő igen igen nem
Nagykátai Termálfürdő igen nem nem
Nyírbátor / Nyírbátori fürdő igen igen igen
Nyíregyháza – Jósa András kórház igen igen nem
Nyíregyháza – Júlia fürdő igen igen nem
Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő igen igen igen
Orosháza-Gyopárosfürdő igen igen igen
Paksi Gyógyfürdő igen igen nem
Pápa Várkertfürdő igen igen nem
Pásztói strandfürdő igen nem nem
Parádfürdő igen igen igen
Penészlek – Ligetalja fürdő igen igen nem
Petőháza Strandfürdő igen nem nem
Polgár – strandfürdő igen nem nem
Pécsi Hullámfürdő nem igen nem
Pécsvárad – Baráthegyi fürdő nem igen nem
Püspökladányi Gyógyfürdő igen igen nem
Ráckevei AquaLand igen nem nem
Sárospataki Végardó fürdő igen nem nem
Sárvár – Arborétum nem nem igen
Sárvári Gyógyfürdő igen igen igen
Siklósi Termálfürdő igen nem nem
Sopron – Balf igen igen igen
Szarvasi Gyógyfürdő igen igen nem
Szeged – Anna Fürdő igen igen nem
Szeged – Napfényfürdő igen igen nem
Szelestei Gyógyfürdő igen
nem
nem
Szentesi Gyógyfürdő igen igen igen
Szentgotthárdi Kórház nem igen nem
Szentgotthárdi fürdő nem igen nem
Szigetvári Gyógyfürdő igen igen igen
Szolnok – Tisza szálló igen igen nem
Szombathelyi Termálfürdő igen nem nem
Tamási Termálfürdő igen igen igen
Tapolca Gyógyhely (Veszprém megye) nem nem igen
Tápiószentmártoni Termálfürdő igen nem nem
Tengelic – Hotel Orchidea igen nem nem
Tiszacsege Termálstrand igen nem nem
Tiszaföldvári Strandfürdő igen nem nem
Tiszafüredi fürdő igen igen nem
Tiszakécske / Barack Gyógyfürdő igen igen igen
Tiszakécske/ Kerekdombi fürdő igen nem nem
Tiszaörsi Termálfürdő igen nem nem
Tiszavasvári fürdő igen igen nem
Tiszaújvárosi Gyógyfürdő igen igen nem
Tóalmási fürdő igen nem nem
Tótkomlós- Rózsa fürdő igen nem nem
Törökszentmiklósi fürdő igen nem nem
Túrkeve Termálfürdő igen nem nem
Vásárosnaményi Szilva Termál igen nem nem
Veresegyházi Termálfürdő igen nem nem
Visegrádi Kórház igen igen nem
Visegrád – Termál Hotel igen igen nem
Zalakarosi Fürdő igen igen igen