• Összegyűjtöttünk néhány olyan fürdőt, ahol a fedett részlegben termálvizes, vagy gyógyvizes medencét is találhatunk.

  • A teljes árú belépő pedig nem kerül többe 1500 forintnál.

Sokan választják még a legnagyobb téli hidegben is a gőzölgő szabadtéri termálmedencéket. Azonban még ennél is többen vannak azok, akiknek a hideg időben semmi kedvük fürdőruhában a szabadban lófrálni, számukra csak a fedett részleggel rendelkező termálfürdők jöhetnek szóba.

Ugyanakkor a magasabb fenntartási költségeik miatt a fedett egységgel (is) rendelkező fürdők jegyárai azért tipikusan magasabbak. Próbáltunk ezért olyan fürdőket keresni, amelyek azért viszonylag kedvező áron látogathatók, de van fedett részlegük.

A belépőjegy áránál 1500 forintban húztuk meg a határt, méghozzá a teljes árú jegyek esetében. A másik szempont pedig az volt, hogy legyen fedett termálvizes, vagy akár gyógyvizes medencéjük. A fedett alatt most „fürdőépületben lévőt” értjük, azaz a tetővel fedett szabadtéri medencés fürdőkkel most nem számoltunk. Mutatjuk, hogy milyen termálfürdőket találtunk ebben az ársávban.

Szarvasi Gyógyfürdő – 1500 forint

Őszintén szólva kicsit meglepődtünk, hogy még mindig ilyen kedvező árakat kínál a Szarvasi Gyógyfürdő, ahol több fedett medence közül is lehet válogatni. Ráadásul ebből az 1500 forintos árból is tudunk még faragni, hiszen diákoknak és nyugdíjasoknak 1100 forint a napijegy, de 17 óra után esti belépőjegy is vásárolható: felnőtteknek 1100, nyugdíjasoknak és diákoknak 900 forintért. A helyben, illetve Szarvas vonzáskörzetében élőknek pedig még a fenti árakból is adnak némi kedvezményt.

Szarvas Gyógyfürdő

Kaposvári Virágfürdő – 1400 forint

Megvan az előnye annak, ha egy nagyobb fürdő esetében külön belépőkkel látogathatók az egyes fürdőegységek. A Kaposváron található Virágfürdőnél az a jó, hogy csak a gyógyfürdő részlegbe is lehet jegyet váltani, így pedig mindössze 1400 forintot kell fizetni a belépőért. Ez az egész napos jegyár, a délutáni 1100 forintba kerül. Diákoknak, nyugdíjasoknak a gyógyfürdős napijegy ára 1100 forint, a délutáni belépő pedig 900 forint.

Kaposvári termálfürdő

Békési Gyógyfürdő – 1350 forint

Klasszikus gyógymedencés fürdőről van szó. Ide azoknak érdemes elindulni, akik tényleg gyógyulni szeretnének. A kedvező gyógyfürdős jegyár mellett a társadalombiztosítás által támogatott kezeléseket is igen kedvező önrészért lehet igénybe venni. A tb-s fürdőbelépő ára csak 305 forint, az iszappakolás 167 forint, a súlyfürdő 100 forint… Az 1350 forintos – nem tb-s belépő – a teljes árú jegyár, emellett nyugdíjasoknak, diákoknak 1100 forintért kínálnak napijegyet.

Békés Gyógyfürdő

Kiskunhalas – Halasthermál – 1300 forint

A jelentős bővítés előtt álló fürdő is jutányos áron kínál belépőket. A nyugdíjasok és a diákok pedig náluk is kedvezményben részesülnek. A nyugdíjas és a diák napijegy ára is 1000 forint, de 2 órás belépőt is lehet váltani, szintén egy ezresért.

Kiskunhalas gyógyfürdő

Püspökladány – Sárrét Kincse fürdő – 1000 forint

A püspökladányi fürdő a strandszezonban nagyon jó választás, de akár télen is érdemes ide ellátogatni, hiszen a fürdőépületben gyógyvizes medencék is találhatók. A felnőtt belépő 1000 forint, nyugdíjasoknak és diákoknak 800 forint a jegyár, a püspökladányi lakosoknak pedig további kedvezményeket kínálnak.

Püspökladányi Gyógyfürdő

Csiszta Fürdő – 1000 forint – Csak a holtszezonban!

A Balatonhoz közeli Csiszta Fürdőben van fedett medence, de alapesetben nem kerültek volna be az összeállításunkba, ugyanis náluk egy napi belépő 1800 forintba kerül. Viszont a holtszezonban – december elejétől április elejéig – csak 12 órától 18 óráig tartanak nyitva és emiatt kedvezményes jegyárat alkalmaznak, ami ilyenkor 1000 forint.

Csiszta Fürdő fedett fürdő

Mesteri Termálfürdő – 1500 forint – Pont felújítják a fedett medencét!

A legelső tippünk lett volna a Sárvártól 15 kilométerre lévő Mesteri Termálfürdő, hiszen itt egy teljes árú belépő pont 1500 forintba kerül. Viszont január elején elkezdték a fedett medence felújítását, így ez most ideiglenesen nem használható. Remélhetőleg nem tartanak sokáig a munkák és utáni a téli fedett fürdőzést kedvelőknek is érdemes lesz ellátogatniuk Mesteribe.

Mesteri Termálfürdő