• A koronavírusos időszak előtt két műemlék gyógyfürdőben a külföldiek részaránya 85 százalékot tett ki.

  • Három budapesti fürdőben viszont az egy százalékot sem érte el a turisták aránya.

A határátlépés szeptember elejei korlátozása szinte nullázta a hazánkba érkező beutazó turizmust. Van egy-két kivétel, például az üzleti beutazás, vagy a határ közeli fürdőknek némi reményt jelentő 30 kilométeres szabály, ugyanakkor ezek nem tesznek ki érdemi forgalmat. Pláne, ha a koronavírus előtti időszakhoz viszonyítunk.

A mostani helyzet különösen nagy csapást mért a budapesti turizmusra, hiszen az szinte teljes egészében a külföldi turistákra épült. Ezen belül pedig több fővárosi gyógyfürdő vendégforgalmának a zömét is a más országból érkező turisták adták.

A fővárosi fürdők többségét üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. még korábban közzétett egy 2019. decemberében készített statisztikát az egyes egységeik vendégkörének megoszlásáról. Ebből látszik, hogy mely fürdőket érintheti legérzékenyebben a turisták hiánya.

Széchenyi Gyógyfürdő

Budapesti fürdők, ahol a legmagasabb volt a külföldi vendégek aránya:

  1. Széchenyi Gyógyfürdő – 85,4%
  2. Gellért Gyógyfürdő – 85,31%
  3. Rudas Gyógyfürdő – 61,69%
  4. Király Gyógyfürdő – 47,37%

Ahogy az adatokból látható, a Széchenyiben és a Gellértben volt messze a legmagasabb a külföldiek részaránya, de a Rudas esetében is a vendégek több mint a felét a Budapestre látogató turisták adták. Meglepően kedvelt volt a külföldiek körében a kissé már kopottas Király fürdő is. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. egységei közül az utóbbi az egyetlen, amit idén nyáron nem nyitottak már ki újra, s egyelőre a felújítása is csúszik, így tartósan zárva marad.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő Budapest

Budapesti fürdők, ahol a legalacsonyabb volt a külföldi vendégek aránya:

  1. Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő – 0,57%
  2. Paskál Gyógyfürdő – 0,89%
  3. Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő – 0,94%
  4. Dandár Gyógyfürdő – 9,67%
  5. Palatinus fürdő – 14,14%
  6. Lukács Gyógyfürdő – 19,63%

A külföldi turisták hiányának legkevésbé a fenti fürdők vannak kitéve. Érdekes, hogy a patinás műemlék fürdők közül leginkább a Lukács maradt meg a helyi törzsvendégek fürdőjének. A Csillaghegyi, Paskál, Pesterzsébeti hármasnál pedig szinte csak jelképes számú turista fordult meg. Korábban a Dandárt is az utóbbiakhoz sorolhattuk, de a ferencvárosi fürdőt az utóbbi években már kezdték maguknak felfedezni a külföldiek, bár az arányuk még így sem érte el a 10 százalékos szintet.