• Sőt, néhol már át is tértek a szezonon kívüli árazásra.

  • Több termálfürdőben pedig hamarosan kedvezőbb áron válthatunk majd belépőt.

  • Igaz, ez kisebb medenceválasztékot is jelent.

Szeptember elején írtunk arról, hogy a szezonális árazást alkalmazó fürdők közül néhányan már a hónap elején áttértek az olcsóbb jegyárakra. Számos fürdőben azonban a hónap közepén tértek/térnek át, illetve majd október elsején állnak át a szezonon kívüli árazásra.

Ez persze azzal is együtt jár, hogy csökken a szabadtéri medenceválaszték, ugyanakkor ezt a belépőárakkal arányosan lekövetik. Azok a vendégek pedig kifejezetten jól járnak, akik amúgy is az egész évben üzemelő medencéket használták volna.

Egri Termálfürdő: már szeptember 16-án áttértek a szezonon kívüli árazásra. Ez azt jelenti, hogy például egy felnőtt belépő már nem 2400, hanem 1900 forintba kerül, a gyermek/diák/nyugdíjas belépők ára pedig 2000-ről 1600 forintra csökkent. Egy 2 felnőtt és 1 gyermek esetén váltható családi belépő pedig 6200 forint helyett 4900 forintba kerül.

Zalakarosi Fürdő: szeptember 20-tól, azaz hétfőtől jön el a jó világ a fürdőben, ugyanis életbe lépnek a kedvezményes jegyárak. Egy felnőtt belépő esetében ez közel ezer forintos különbséget jelent. Konkrétan a teljes árú napijegy 4800 forint helyett 3900 forintba kerül. A diák és nyugdíjas belépő ára pedig 3840-ről 3120 forintra csökken. Azt azonban érdemes tudni, hogy majd a tanítási szünetek, illetve a hosszú hétvégék idején időlegesen visszatérnek a magasabb árak, illetve szeptember 20-tól a strandfürdői rész is bezár. Utóbbi persze nem azt jelenti, hogy ekkortól ne lennének szabadtéri medencék, hiszen a kinti élménymedencék egy része egész évben üzemel, valamint a gyógy- és termálvilág kinti gyógymedencéjét még egészen november 2-ig lehet használni.

Berekfürdői Gyógyfürdő: nem kell már sokat várni a szezonon kívüli jegyárakra, amelyek majd október elsejétől lépnek életbe és egészen jövő év április 30-ig maradnak érvényben. Jelenleg a felnőtt napijegy hétfőtől csütörtökig 2300 forintba, hétvégén 2500 forintba kerül. Októbertől ez egységesen 1600 forint lesz. Diákok és nyugdíjasok esetében ugyanez 1800/2000 forintról 1400 forintra csökken. De minden egyéb jegy- és bérletár olcsóbb lesz októbertől. Nyilván szezonon kívül kisebb a medenceválaszték, de a fedett részleg medencéi, valamint a kinti gyógymedencék egész évben üzemelnek.

Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő: ezt a fürdőt már emlegettük múltkor is, hiszen a főszezonit követően augusztus 30-tól életbe léptek az utószezoni jegyárak. Viszont október 1-től jönnek a szezonon kívüli árak, amelyek még az előbbinél is kedvezőbbek. Ez azt jelenti, hogy hétköznap az 1900 forintos felnőtt belépő a kültéri medencék mellett az új fedett élményfürdőbe is belépést biztosít. Hétvégéken pedig 1900 forint lesz a “kinti medencés” jegy, az élményfürdőbe is érvényes hétvégi belépő pedig 3100 forintba kerül. Szintén a változások közé fog tartozni, hogy októbertől már 14 órától válthatók délutáni belépők a bogácsi fürdőbe.