• Egy hónappal ezelőtt eleve döcögősen indult a Galerius Fürdő idei éve, csak részben nyitottak meg.

  • Ezen a héten pedig bizonytalan időre a teljes fürdőt bezárták.

Június 21-től határozatlan időre bezár a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ – olvasható a fürdő honlapján és Facebook oldalán. A siófoki élményfürdő ugyan a korlátozások feloldását követően viszonylag hamar, már május 22-én újranyitott, azonban csak részlegesen lehetett használni a szolgáltatásaikat. Kizárólag pénteken, szombaton és vasárnap fogadtak vendégeket és nem nyitották meg az egész fürdőt. A szauna, a sóbarlang és a kültéri medence állt csak a vendégek rendelkezésére.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármesterének tájékoztatásából aztán kiderült, hogy komolyabb probléma áll a részleges nyitás hátterében. A polgármester szerint tervezési és kivitelezési hiányosságok miatt gondok adódtak a gépészettel és magával az épülettel, annak is a tetőszerkezetével.

Ahogy múlt héten is nyilatkozta a polgármester: “anno kimaradt a tervekből, hogy a fokozott pára- és egyéb terhelésnek kitett fürdő tetőszigetelését milyen anyagokból kell megcsinálni. A tető és álmennyezet közötti, silány alapanyagokból elkészített szigetelés mára teljesen szétrohadt, és csak úgy javítható, ha kívülről az egész tetőszerkezetet megbontjuk. Az az anyag, amit oda beépítettek és nyilván gondosan el is takartak, egy családi ház szigetelésére még tán alkalmas lenne, de egy fürdő esetében csak hitvány, olcsó férc. Csak ennek a javítása több tízmillióba kerül, s amíg el nem készül, a medencéket nem is lehet használni”.

Vélhetően a héten bejelentett teljes bezárás is ezzel a problémával függhet össze. Remélhetőleg hamar megoldódik a helyzet, hiszen a Galerius Fürdő hiánypótló szerepet töltött be a Balatonnál. Részben azzal, hogy a hűvösebb nyári napokon is fürdési lehetőséget biztosított Siófokon, részben pedig azért, mert egész évben üzemelt. A közvetlen Balaton-parti településeken ugyanis valamiért ritkaságnak számít a fedett fürdő, pedig bőven lenne rá igény az őszi, téli, tavaszi időszakban is.

A siófoki Galerius Fürdőt 2006 nyarán nyitották meg és hat medencével rendelkezik. Az egyik különlegességének számít(ott), hogy két medencében a közeli Nagyberényből hozatott termálvíz is elérhető volt (helyben, Siófokon bár kerestek, de nem találtak termálvizet).