• A szlovákiai Galandia termálfürdő már 2015 vége óta zárva tart.

  • Évek óta húzódik a fürdő felújítása, de úgy tűnik, most már tényleg közel lehet a nyitás.

A felvidéki Galánta város képviselő-testülete 962 ezer euró támogatást szavazott meg a Galandia termálfürdő felújításának a befejezéséhez –  írja az Új Szó. Ezt kölcsön formájában nyújtották, azaz a későbbiekben a fürdőnek vissza kell fizetnie.

A fürdő tetőszerkezetének felújításához szükséges alapanyagok már megérkeztek, az ezzel kapcsolatos munkák egy-másfél hónap alatt fejezhetők be. Ezen felül felújítják a mellékhelyiségeket, cserélik a padlóburkolatokat és a csempéket, továbbá korszerűsítik a fűtési rendszert.

„Nagy vágyam, hogy legalább a nyár végéből néhány hetet elcsíphessünk. Ha mégsem jön össze, akkor ősztől fogunk egész évben üzemelni. Jövő nyáron mindenképpen szeretnék gyermektáborokat, különböző programokat szervezni, komolyabb rendezvényekre koncentrálni” – nyilatkozta Szelle Zoltán, a fürdő ügyvezető igazgatója az Új Szónak.

A galántai termálfürdő története nagyon kacifántos. A Galandia Termál Centrumot még 2007-ben adták át, viszont 2015 utolsó napjaiban be kellett zárni és azóta sem tudták újranyitni. Teljesen véletlenül derült ki, hogy tervezési és kivitelezési hiányosságok miatt a fürdő tetőszerkezete bármikor beomolhatott volna.

Galánta termálfürdőA helyzetet bonyolította, hogy a fürdőfejlesztéshez 4 millió euró uniós támogatást is kapott a város. A fürdő kényszerű bezárása miatt viszont felmerült annak a veszélye, hogy Galántának nemcsak a fürdő felújítását kell finanszíroznia, hanem még a támogatást is vissza kell fizetnie. Végül utóbbira haladékot kaptak, így amennyiben 2021. december 31-ig megnyitnak, akkor nem kell kell visszautalni a támogatást.