• Úgy volt, hogy idén karácsonyra mindenképpen megnyitják a 2015 decemberében bezárt fürdőt.

  • Már a nyáron lehetett látni, hogy gond lesz a nyitás tervezett határidejével.

A 15 ezer lakosú Galánta Szlovákiában, a hatától mintegy 60 kilométerre található. A településen 2007. augusztus 1-jén nyitották meg a Galandia Termal Centrumot, ahol hét medence, sportpálya, játszótér állt a vendégek rendelkezésére. A fürdő építését felerészben az Európai Unió strukturális alapjából nyert támogatásból fedezte Galánta város.

2015. december 10-én váratlanul bezárták a Galandia termálfürdőt. Mint kiderült, súlyos tervezési és kivitelezési hiányosságok történtek a fürdő építése során, ami miatt az épület tetőszerkezete bármikor beszakadhatott volna. A Galandia azóta sem nyitott ki.

Galánta város csapdahelyzetbe került a fürdő miatt: hiába költöttek már addig is rengeteg pénzt a termálfürdőre, újabb hatalmas összeget kellene áldozniuk rá, mert különben nem tudják üzemeltetni. A helyzetet súlyosbította, hogy amennyiben nem nyitják meg a 2019. december 31-ig a fürdőt, akkor a 4 millió eurós uniós támogatást vissza kell fizetniük.

A település vezetői végül úgy döntöttek, hogy 1,2 millió euróból felújítják az alig több mint tízéves fürdőt. Bár a tényleges munkák elkezdése különböző okokból egyre csak csúszott. Legutóbb idén nyáron írtunk a Galandiáról és már akkor látszódott, hogy nehezen lesz tartható az idei nyitás. Nyár elején ugyanis még egyetlen kapavágás sem történt, csak a közbeszerzés kiírásánál tartottak. Ráadásul időközben a felújítás költsége is 3,5 millió euróra nőtt.

Galánta termálfürdő

Az Új Szó mai cikke szerint beigazolódott a sejtésünk és valóban nem nyit ki a termálfürdő december 31-ig. Sőt, jövőre sem. Előreláthatólag 2021 nyarán vehetik újra birtokba a vendégek a fürdőt, de az előzmények fényében ezt már félve írjuk le. Az év végi határidővel kapcsolatos probléma megoldódott, ugyanis a gazdasági minisztériumtól kaptak két év haladékot. Azaz amennyiben 2021. december 31-ig mégis csak sikerül beüzemelni a fürdőt, akkor nem kell a 4 millió eurós támogatást visszafizetni.

Mint kiderült, a fürdőfelújítás azon úszott el teljesen, hogy nem volt sikeres a nyáron kiírt közbeszerzés. Külön hirdették meg a tetőszerkezet felújítását, a termálforrás felújítását és az épület átépítését. Ebből azonban csak a termálforrásra vonatkozó ajánlatot fogadták el, mert a többi jóval drágább volt a várt összegnél. Emiatt most megpróbálják egyszerűsíteni a felújítási projektet, hogy valahogy beleférjenek az önkormányzat által meghatározott költségkeretbe.