• Már nem kell sokat várni, mert jövő nyáron élőben is meg lehet nézni az új debreceni strandfürdőt.

  • Addig is mutatunk egy látványterves videót a termálstrandról.

Debrecenben a Nagyerdei Strandfürdőt 1932-ben nyitották meg. A 2010-es évekre azonban már elkerülhetetlenné vált a felújítása. Végül egy jelentős állami támogatásnak köszönhetően nem pusztán felújítják a régi strandot, hanem gyakorlatilag egy teljesen új fürdőt építenek. Mindennek a teljes költsége eléri a 8,5 milliárd forintot.

A strandfürdő 2017 nyarán volt utoljára nyitva, majd elkezdődött a régi épületek bontása. Az új fürdő alapkövét egy éve ilyentájt rakták le. A teljesen megújult strand pedig 2020 nyarán fogja megnyitni a kapuit.

A fürdő teljes vízfelülete eléri a 5600 négyzetmétert, ami 2000 négyzetméterrel több a régi strandénál. Összesen 15 medence kap majd helyet a fürdőben. Ezek között gyógyvizes medencék, gyermekmedence, sportmedence, úszómedence, kalandmedence egyaránt lesz. Régen a strandon volt egy négyméteresnek nevezett ugrómedence is, amit még a fedett élményfürdő építésekor szüntettek meg. A mostani beruházás részeként egy ehhez hasonló új ugrómedencét is kialakítanak. Mindezeken felül nyolc vízi csúszda is lesz a strandon.

A strandfürdő víztorony felőli oldalán új sétányt alakítanak ki és az ott lévő üzletek, éttermek a sétány és a fürdő felől is kiszolgálják majd a vendégeket. Korábban azt ígérték, hogy nem lesznek elszállva a strandfürdő jegyárai és egy belépőért minden szolgáltatást – beleértve a csúszdákat is – lehet majd használni.

A látványterves videón egy olyan épület is látszik, ami jövőre még nem épül meg. Az Aqauticum élményfürdő kupolás épülete és a strand között ugyanis lesz egy fejlesztési terület, ahol egy újabb szálloda építését tervezik. A lenti látványterven ez strand hotelként van említve.