• Napokon belül újra megnyitják a Bábolna Strand- és Termálfürdőt, legalábbis részben.

  • A szűkebb medencekínálatot kedvező jegyárral kompenzálják.

Az elmúlt év nyarán adták át a Bábolna Strand- és Termálfürdőt. A vadonatúj fürdő a működésének első két hónapjában sok vendéget vonzott, viszont szeptember elején technikai okokból be kellett zárni. Mire újra megnyithatták volna, addigra pedig életbe léptek a járványhelyzet miatti korlátozások.

A fürdő üzemeltetését idén egy külső cégnek adta ki az önkormányzat. A fürdőüzemeltető társaság vezetője, Kovacsics Imre tegnap a Bábolna Tv-ben bejelentette a jó hírt: amennyiben minden a terveik szerint alakul, akkor június 25-én, pénteken újra megnyithat a fürdő (frissítés: június 26-án nyitnak). Ugyanakkor az is elhangzott, hogy egyelőre csak részben tudják megnyitni a fürdőt, első körben a strandmedencét és a gyermekmedencét vehetik birtokba a vendégek. A fürdő 9 órától 19 óráig lesz nyitva.

Kovacsics Imre elmondása szerint műszaki problémák adódtak a termálkúttal, így egyelőre a termálvizes medencéket nem használhatják a vendégek. A kellemetlenséget azzal kompenzálják, hogy a megszokott belépőáraknál olcsóbban „három gombóc fagyi áráért”, 1100 forintért válthatók belépők a bábolnai fürdőbe – életkortól függetlenül. Ezen felül egy tévén a vendégek akár majd a meccseket is nézhetik, de animációs programokat is terveznek a nyárra és egy ugrálóvár is a gyerekek rendelkezésére fog állni.

A későbbiekben annyi változás is várható, hogy a három, töltő-ürítő rendszerű ülőmedence közül az egyiket vízforgatós családi medencévé alakítják át. Ez azért lesz fontos, mert az őszi-téli időszakban majd csak ezek a meleg vizes medencék fognak üzemelni, viszont így az egyik medencébe majd a gyerekek is bemehetnek.