• A párkányi üdülőkomplexumnak a bizonytalan helyzethez képest viszonylag jó éve volt idén, közel jártak a járvány előtti vendégforgalomhoz.

  • Nehéz megjósolni, hogy jövőre milyen évük lesz, még a 2023-as áraikról sem döntöttek.

Az Esztergommal szomszédos Párkányban működik a Vadas Thermal Resort. A komplexum fedett uszodát, szabadtéri strandot és 2018 óta egy fedett élményfürdőt is magában foglal. Hogenbuch Endrével, a Vadas Thermal igazgatójával a Napunk készített interjút.

A beszélgetésből többek között kiderült, hogy a koronavírus-járvány által érintett két évet más fürdőkhöz viszonyítva egész jól átvészelték. Ebben szerepet játszott, hogy náluk erős a szezonalitás, azaz a bevételük 70 százalékát a május és szeptember közötti öt hónap adja. Márpedig ebből kevés idő esett ki, mert 2020-ban és 2021-ben is ki tudtak nyitni júniusban (a fürdőket érintő szlovákiai szabályozás szigorúbb volt, mint a magyarországi, az ottani fürdők előbb zártak és később nyithattak – szerk.)

Idén márciusban nyitották meg a szálláshelyeket és a wellness részlegüket és bár a nyár meleg időt hozott, de Hogenbuch Endre elmondása szerint a hétvégék ennek ellenére nem hoztak kiugró vendégforgalmat, nem volt „szuperhétvégéjük”. Ez alatt azt értik, amikor egy nap 6500-7000 belépőt adnak el. Egy szimplán jó nyári hétvégén az eladásaik 4000 darab körül mozognak.

Vadas fürdő Párkány élménymedence

A teljes szezonra vonatkoztatva a 2018-as és a 2019-es év volt a legjobb, akkor 220-230 ezer egynapos belépőt értékesítettek a szezon öt hónapja alatt. Idén ezen a téren 7 százalékos elmaradásuk volt, körülbelül 210 ezer eladott belépővel zárták a májustól szeptemberig tartó időszakot. A szálláshelyeik a sok bizonytalanság ellenére jól teljesítettek még az őszi szezonban is, így az igazgató szerint a körülményekhez képest 2022-ben jó évet zárnak.

Vadas párkányi termálfürdő

A Vadas Thermal Resort vendégkörét a járvány előtt 25-30 százalékban a csehek, 60-65 százalékban a szlovákok adták. A fennmaradó kis részen osztozkodott mindenki más, köztük a Magyarországról érkező turisták. Idén ez annyiból változott, hogy a cseh vendégszám mintegy 3 százalékkal visszaesett, viszont őket pótolták a szlovákiai fürdőzők.

Ide kattintva találhatja a hajdúsági fürdőtippünket, ami akkor lehet jó választás, ha szereti a kisebb, de hangulatos gyógyfürdőket.