• Építettek egy fedett fürdőt a párkányi Vadas Thermal Resort mellé.

  • Termálvizes élménymedencékkel, panorámás jacuzzival várják a vendégeket.

A Duna bal partján, Esztergommal átellenben található Párkányban már régóta működik egy termálfürdő. A Vadas Thermal Resort nevű szállodához kapcsolódó fürdő és vízi vidámpark azonban csak szezonálisan üzemel. Legutóbb két éve írtunk róluk, amikor a csúszdához és a gyerekmedencékhez kapcsolódva mutattak be újdonságokat.

Ezért volt fontos lépés, hogy múlt héten egy fedett fürdőépületet is átadtak, ami immár egész évben nyitva tart. Fűtött folyosó köt össze a szállodával a fürdőt, amit azok is használhatnak, akik nem a hotel vendégei.

Vadas párkányi termálfürdőA Bumm.sk beszámolója szerint a 900 négyzetméteres épület három termálvizes élménymedencét, panorámás jacuzzit, szaunavilágot, sókabint, hang- és fényterápiás élményzuhanyt foglal magában.

Párkány termálfürdőAz Új Szó arról ír, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő hotel 2,1 millió euróból, azaz átszámítva nagyjából 650 millió forintból épült. Ehhez a Vadas Thermal Resortnak 505 ezer eurónyi önrésze volt, a többit hitelből fedezték. Az építkezést 2016 őszén kezdték el, az épületet nyolc hónap alatt húzták fel és további hét hónapig dolgoztak a belső tereken.

Az új fürdő jelenleg eltérő időpontban tart nyitva a szállóvendégek és a külső látogatók előtt. Előbbiek 9-től 21 óráig használhatják a létesítmény szolgáltatásait, a külső vendégek pedig 12 és 21 óra között.

Egy napi felnőtt belépő 12 euróba, a gyerekjegy (4-15 év között) 6 euróba kerül, 60 év felettiek 9 euróért válthatnak belépőt, de 3 órás belépők is vásárolhatók, némileg olcsóbban. A jelenlegi árfolyamon forintra átszámítva ez azt jelenti, hogy egy felnőtt belépő körülbelül 3700 forint, a gyerekjegy 1860 forint, a nyugdíjas belépő pedig 2800 forintba kerül. (A forintra átszámított árakat csak tájékoztatásként közöltük, aki elindulna a fürdőbe, az vigyen magával eurót, vagy bankkártyát).

Fotók: Juraj Zsok