• Közel egy hónapig tartott zárva a vajdasági Pacséri Termálfürdő.

  • Hétfőtől újra várják a fürdővendégeket.

Pacsér Szerbiában, a magyar államhatártól légvonalban mindössze 14 kilométerre található. A települést különleges, lilás színű termáltaváról idehaza is sokan ismerik. Pont három évvel ezelőtt pedig egy kis kétmedencés fedett fürdőt is átadtak. A hétvégén bejelentett döntésük értelmében ez utóbbit nyitják meg újra január 11-én, ahol 11 és 19 óra között várják a fürdőzőket.

A gyógyfürdőt december legelején zárták be, miután a közeli Topolya községben rendkívüli állapotot hirdettek a fertőzöttek magas száma miatt. A fürdők terén tehát valamivel lazább a szerb szabályozás, mint a magyar, ugyanakkor azért Európa-szerte az a jellemző, hogy nem üzemelhetnek a közfürdők. Többnyire arra sincs lehetőség, mint amire nálunk, hogy legalább a fürdők gyógyászati részlegeiben fogadják a betegeket.

Szerbiában egyébként pont ma döntöttek arról, hogy továbbra is fenntartják a járványügyi intézkedéseket. Így például az országba csak negatív PCR-teszttel lehet belépni, vagy 10 nap karantént kell tartani. A vendéglátóhelyek üzemelhetnek, de 20 órakor be kell zárniuk.

A 7 millió lakosú Szerbiában a koronavírussal járó szövődmények miatt december első napjaiban haltak meg a legtöbben, 69-en. Azóta az elhunytak számra csökkenő tendenciát mutatott. Ugyanakkor a regisztrált fertőzöttek száma (359 ezer fő) magasabb, mint Magyarországon.

Arról, hogy itthon milyen fürdőgyógyászati kezelések érhetők el egyes gyógyfürdőkben, ide kattintva olvashat.

Pacsér fedett gyógyfürdő