• Egészen pontosan a lilában nem is vagyunk már annyira biztosak, mert a magasból nézve inkább tűnik rózsaszínnek.

  • Mindegy is, a lényeg az, hogy különleges maradt.

Idén ünnepli megnyitásának negyedik évfordulóját a Pacséron található termálfürdő. A Vajdaságban, azon belül is az Észak-bácskai körzetben, a magyar határhoz közel fekvő kis településen négy évvel azután nyitották meg a fürdőt, hogy termálvizet találtak. Ez eleinte egy 2000 négyzetméteres termáltavat jelentett. Az idei év januárja azonban igazi mérföldkő volt a pacséri fürdő életében, ugyanis átadták az fedett fürdőt, amit átszámítva 62 millió forintból építettek.

A fedett részleg két ülőmedencét foglal magában és egész évben nyitva tart. Megmaradt persze szezonális üzemeltetéssel a termáltó is, aminek a vize a külső hőmérséklettől függően általában 28-32 Celsius-fok körül alakul. Akinek ez hideg, annak pedig nyáron is ott vannak a fedett fürdőépület 35 Celsius-fok körüli ülőmedencéi.

Ami miatt sokan megjegyezhették maguknak a pacséri termáltavat – akár jártak ott, akár nem – az a színe. 2015-ben ugyanis azzal indult a szezon, hogy váratlanul lilás árnyalatot kapott a tó vize. Mint kiderült, pusztán arról van szó, hogy megváltozott a vízben található ásványi anyagok összetétele, de ez semmilyen hatással nincs a víz minőségére. A reklámértéke viszont óriási, hiszen ezzel is kitűnik a többi fürdő közül.

Pacséri termálfürdő lilaPersze benne van a pakliban, hogy egy idő után visszaváltozik a víz színe, ezért mindig nagyon figyeljük a szezon első fotóit, Ezekről azonban sokszor nem egyszerű megállapítani a víz színét. Ezért is jó, hogy a termálfürdő Facebook oldalán posztoltak egy fotót, ami a magasból mutatja a tavat.

Maradt a szín ez egyértelmű, bár ez már talán közelebb van a rózsaszínhez:


A fürdő belépőjegyeinek az árai egész kedvezőek. A felnőtt belépő 300 szerb dinár, a 4-14 éves gyerekeknek 200 dinárért válthatnak belépőt. A 2 felnőtt, 2 gyerek felállású családok számára pedig 800 dinárért kínálnak belépőjegyet. Érdemes csoportosan útnak indulni Pacsérra, mert 18 fő felett fejenként csak 200 dinár a felnőtt belépő.

Jelenlegi árfolyamon a 300 szerb dinár olyan 820 forintnak felel meg, a 200 dinár 550 forint, a 800 dinár pedig 2200 forint. Ezt viszont csak azért említettük, hogy legyen mihez viszonyítani. Aki ugyanis kedvet kapott és felkeresné valamikor a lila – vagy rózsaszín – termáltavat, az ne forintot vigyen, hanem váltson szerb dinárt. A hatályos szerbiai szabályozás értelmében ugyanis a fürdő nem tud forintot elfogadni és stikában sem tudnak pénzt váltani.