• Új medencék, nagyobb fedett részleg, újrainduló kisvasút, aszfaltozott út Fonyód felé: 800 millió forintból fejlesztenék a buzsáki Csiszta Fürdőt.

  • Már csak pénzt kellene hozzá szerezni.

A Balaton közelében található Csiszta Fürdőről készített riportot a Somogy Tv hírműsora. Ebből kiderült, hogy az elmúlt években – 200 millió forintból – megvalósított fejlesztések révén a kénes gyógyvízzel rendelkező termálfürdő vendégforgalma megduplázódott. Kara Lajosné, a fürdő igazgatója elmondta, hogy nagyon kedvelt a külföldiek körében a Csiszta Fürdő. Olyannyira, hogy mára összességében 200 ingatlant vásároltak külföldiek a termálfürdő környékén.

Mindemellett egyre több a hazai látogatójuk is: az ország minden részéről érkeznek vendégek a buzsáki fürdőbe. Sokat jelent az is, hogy Buzsák és a fonyódi önkormányzat együttműködése révén egy 5 kilométeres földutat építettek, így a balatoni településről már 10 perc alatt el lehet jutni a Csiszta Fürdőhöz.

Buzsák Csiszta FürdőKara Lajos, buzsáki polgármester szerint azonban fontos lenne, hogy további fejlesztéseket is meg tudjanak valósítani, hiszen egy modernebb, nagyobb kapacitású termálfürdő rengeteg további vendéget vonzhatna Buzsákra. Kara Lajos látványtervet is mutatott a Csiszta Fürdő fejlesztéséről: új élménymedencével, nagyobb fedett részleggel, gyermekmedencékkel bővítenék a termálfürdőt, ami 800 millió forintba kerülne. Ezen felül a fonyódi utat is jobban kiépítenék, valamint újraindítanák a fürdőt Balatonfenyvessel összekötő kisvasutat.

Buzsák Csiszta Fürdő fejlesztésHidvégi József, fonyódi polgármester arról beszélt a Somogy Tv-nek, hogy nekik is jól jönne a fürdő bővítése, hiszen több vendég érkezne a környező településekre. A tóparti város polgármestere elmondta, hogy jelenleg Fonyód és környéke a Balaton legelmaradottabb térsége, így számukra igazi kiugrási pont lehetne egy termálfürdő. (A balatoni települések és a termálfürdők kapcsolatáról itt olvashatja egyik régebbi cikkünket).

Már csak pénz kellene a termálfürdő bővítéséhez, ami azonban nem ígérkezik egyszerűnek. Az előttünk álló uniós fejlesztési ciklusban, ugyanis nem támogatják újabb fürdők létesítését és bővítését. A következő években a gyógyhelyek fejlesztése lesz a prioritás, ahogy erről korábban írtunk. Márpedig sem Csiszta Fürdőnek, sem Buzsák településnek nincs 800 millió forintja a fejlesztésekhez, így Kara Lajos polgármester leginkább megyei támogatásban bízik.

Amennyiben mostanában a Csiszta Fürdő felé venné ezt az irányt, akkor olvassa el ezt a cikkünket is a fürdő nyitvatartási idejéről és az akciós jegyáráról.