• Amikor kint hideg van, akkor igazán jó a meleg vizű medencékben üldögélni, de van, aki ilyenkor is csúszdázna, csak épp fedett helyen.

  • Van jó néhány fürdőtippünk őszre és télre is.

  • Lesznek köztük ismert fürdők és olyanok is, amelyekről talán még nem is hallott.

A termálfürdők szezonálisan működő strandi részlegei már mindenhol bezártak, s egyre többször van kifejezetten hűvös idő. Adunk néhány termálfürdős tippet az előttünk álló néhány hónapra, az ország minden részéből. Azok is találnak ezek között jó fürdőhelyeket, akik a nagy fedett létesítményeket, a télen is működő, szabadtérbe kiúszós medencéket, a gyógymedencéket, vagy éppen az élménymedencéket keresik, netán télen is csúszdáznának egyet.

 

1. Budapest – Dandár Gyógyfürdő

Dandár termálfürdőTöbb érv is szól a Dandár mellett. Ezek közé tartozik, hogy az elmúlt években megújult a fürdő, a belső medencetér mellett egy télen is üzemelő kültéri ikermedencével bővült a szolgáltatásaik köre. A Dandár mellett szól az is, hogy a külföldiek nem nagyon fedezték még fel, ezért bár az utóbbi időben nőtt a vendégforgalmuk, de nincs elviselhetetlen tömeg. A belépőjegyeik pedig nem drágák, legalábbis budapesti viszonylatban. Ráadásul múlt hónapban Magyar Termék Nagydíjat is kapott a fürdő.

2. Fejér megye – Agárdi Gyógy- és Termálfürdő

Agárdi TermálfürdőA fürdőnek meglehetősen nagy a vonzáskörzete, ugyanis Fejér megyében azért nem érik egymást a termálfürdők. Sokan keresik fel Székesfehérvárról, Pest megye nyugati részéről is, de nyáron, amikor hűvösebb, esősebb az idő, akkor még a Balaton mellől is jó néhányan ellátogatnak ebbe a termálfürdőbe. Ilyenkor, a főszezonon kívül is érdemes felkeresni, hiszen a fedett részlegben egy nagyméretű gyógyvizes medence, valamint családi élménymedence várja a vendégeket, de aki hűvösebb időben is szeret kültéri medencében fürdeni, az is megtalálja Agárdon a számítását.

3. Jász-Nagykun-Szolnok megye – Cserkeszőlő Fürdő

Cserkeszőlő termálfürdőKecskeméttől 45 kilométerre keletre található a kétezer lakosú Cserkeszőlő község. A jódos-brómos gyógyvízzel rendelkező fürdő tavaly ünnepelte a megnyitásának 60. évfordulóját, 2010-ben pedig egy új épületrésszel is bővült. A mediterrán hangulatú fedett részben gyógyvizes-, élmény- és gyermekmedencék közül egyaránt válogathatnak a vendégek.

4. Hajdú-Bihar megye – Kamilla Gyógyfürdő (Balmazújváros)

Kamilla Termálfürdő BalmazújvárosAz agárdi fürdőnél írtuk, hogy nincs a környékén sok konkurens. Nos, a balmazújvárosi Kamilla Gyógyfürdőre pont az ellenkezője igaz, hiszen Hajdúszoboszlótól mindössze 21, Debrecentől 23 kilométerre található, de pont ezért nem nagyon „lazsálhatnak”. Sokáig csak szezonálisan működött a fürdő, ami négy évvel ezelőtt kapott egy új, fedett részleget, ahol gyógy-, élmény-, gyermek- és úszómedence is működik. Egyik erőssége a fürdőnek a szaunás kínálat, ami a „szauna falunak” nevezett egységnek, illetve a rengeteg szaunaprogramnak köszönhető.

5. Hajdú-Bihar megye – Aquaticum (Debrecen)

Aquaticum GyógyfürdőAz Aquaticum strandi része már erőteljesen felújításra szorul és hamarosan meg is kezdődik az átépítése, viszont a mediterrán élményfürdőre és a termálfürdőre nem lehet panasz. Előbbi a kisgyerekes vendégeknek, illetve azoknak lehet jó választás, akik egy fürdőben az élményelemeket, csúszdákat, sodrófolyosókat keresik. A 2014-ben megújult termálfürdő pedig a valamilyen nyavalyájukat kúráló, vagy éppen azt megelőzni kívánó vendégkör számára ajánlható. Utóbbiban négy termálmedence, váltófürdő medencék, valamint úszómedence is a vendégek rendelkezésére áll.

6. Vas megye – Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

Bükfürdő gyógyfürdőIgazából Vas megyében sem Bükfürdővel, sem Sárvárral nem foghatunk mellé. Nézzük először az előbbit. Bükfürdőn egy egészen különleges gyógyvíz található és a tágas fedett részlegnek köszönhetően télen is jó néhány gyógyvizes medence vár ránk, a fenti fotón ezek egyikében szunyókál az idősebb úr. Ezzel párhuzamosan egy nyolcmedencés élményfürdő részleget is magában foglal a bükfürdői komplexum. A két részleg egyébként elkülönül, így akit kifejezetten a gyógymedencéket venné igénybe, annak elég csak oda jegyet váltani, illetve ugyanez igaz az élményfürdős részre is.

7. Vas megye – Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő

Sárvári termálfürdőA klasszikus termálfürdő mellett néhány évvel ezelőtt egy 5000 négyzetméteres szárnyat építettek, amiben a családi élményfürdő kapott helyet. Gyerekes családoknak ezért télen is ajánlható a sárvári fürdő. A 2002-ben átadott fedett termál részlegben pedig jövőre kisebb felújításra is lehet számítani.

8. Zala megye – Lenti Termálfürdő

Lenti élményfürdőKorábban a szlovén határ melletti kisváros fürdőjét jó szívvel csak nyáron ajánlhattuk volna azoknak, akik élményfürdős szolgáltatásokat keresnek. A létesítményhez ugyanis eddig is tartozott egy fedett részleg, ahol gyógyvizes medencék és úszómedence működik, de itt élménymedencéik nem voltak. Ezért is jó hír, hogy a közelmúltban átadtak egy több mint 1600 négyzetméteres fedett élményfürdőt, ahol csúszda (óriás és családi), élménymedencék, gyermekmedence kapott helyet. Aki teheti, annak tehát érdemes felkeresni a vadonatúj fürdőt.