• Jövőre egy újabb medencével bővül a jászárokszállási fürdő.

  • Egy fedett medence építését is tervezik, így egész évben működhetne a termálfürdő.

A jövő nyári strandszezonra egy gyermekmedencével bővül a Jászárokszálláson található termálfürdő kínálata. A Jászvidék című helyi lap beszámolója szerint már régóta tervezték egy gyermekmedence létesítését, de eddig nem volt olyan pályázati forrás, amiből ez megvalósítható lett volna. Mivel úgy tűnt, hogy nem is lesz ilyen, ezért a város saját forrásból építi meg az új medencét.

Az 55 millió forintba kerülő fejlesztéshez a tervek és az engedélyek már megvannak, az építésre kiírt közbeszerzési eljárás pedig várhatóan november közepére lezárul. A tervek szerint a földmunkákat még idén elkezdik, tavasszal pedig két hónap alatt felépítik a medencét, amit a strand május elsejei nyitásakor már birtokba is vehetnek a gyerekek. A nagy termálvizes élmény- és ülőmedence és az úszómedence mellett így már három medence áll majd a látogatók rendelkezésére.

A Jászárokszállási Termálfürdő fejlesztése kapcsán további tervei is vannak a városnak. Szeretnék ugyanis, ha télen is működhetne a fürdő, amire a termálvíz hőmérséklete elvileg lehetőséget biztosítana, azaz a 38 Celsius-fokos termálmedencét lehetne nyugodtan télen is üzemeltetni, az úszómedencét pedig le kellene fedni.

Jászárokszállás StrandfürdőA problémát viszont az jelenti, hogy a kiszolgáló helyiségek nem téliesítettek, valamint túl nagy a medencék közötti távolság, a medencékhez vezető utak lefedése pedig jelentős költséggel járna. További dilemmát jelent, hogy a jelenlegi termálkút már a szezonális üzemeltetés mellett is közel jár a kapacitása felső határához, ezért egy újabb kút fúrása vált szükségessé. Viszont, ha már ebbe beruháznak, akkor célszerűnek tartanák egy különálló fedett medence létesítését.

Jászárokszállási TermálfürdőA városvezetés mindenesetre elkezdi a téliesítési folyamatot, hiszen ezáltal megoldhatóvá válna a helyi gyerekek úszásoktatása is. Az egész éves üzemeltetés felé tett első lépésük pedig az lesz, hogy elkészítik egy új termálkút tervdokumentációját és szerencsés esetben jövőre a kút fúrása is megvalósulhat. Továbbá tervpályázatot írnak ki egy új, fedett fürdő látványtervének elkészítésére.

Fotók: H. Szabó Sándor