-
A termálfürdő igazgatója egy interjúban beszélt az idei szezonjuk alakulásáról, valamint arról is, hogy milyen fejlesztéseket terveznek.
-
Ezek közé tartozik, hogy javítanák a 2002-ben átadott termálrészleg minőségét.
A héten Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt működtető Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója volt az üdülőhely televíziójának a vendége. A félórás beszélgetésben számos, a termálfürdőhöz kapcsolódó kérdésre kitértek.
A teljes videót megtekinthetik a cikk végén, de össze is foglaltuk az interjú érdekesebb részeit.
– Nyilván szóba került a nyári vendégforgalom alakulása, amit erőteljesen befolyásolt az időjárás. Összességében az év eddigi részében 2-3 százalékkal nőtt a fürdő vendégforgalma, viszont ezen belül az egyes hónapok egészen különböző eredményt hoztak. Az év első három hónapja az elmúlt hat év legmagasabb forgalmát hozta. Áprilisban, májusban és júniusban átlagos vendégszámot produkált a fürdő. A július nagyon erős forgalmat hozott, az augusztust viszont átlag alatti eredménnyel zárták, de szeptemberben a korábbi évekhez viszonyítva megint nagyon sok vendégük volt.
– Az augusztust országszerte megszenvedték a fürdők a kedvezőtlen időjárás miatt. Augusztus első két hetében az egész hazai fürdős szektor a 60-80 százalékát hozta a tervezett forgalmának. Ahogy Vancsura Miklós fogalmazott: nyáron a fürdők számára a legjobb reklám a kánikula.
– A sárvári gyógyfürdő éves forgalmának a felét adja a nyári időszak. Ez soknak tűnhet, de régebben még ennél is nagyobb volt a nyár részaránya. A 2011-ben megvalósított fejlesztések éppen a szezonon kívüli időszakot erősítették. Szeptembertől májusig – az elmúlt hat évben – megduplázódott a fürdő forgalma.
Vancsura Miklós többször is szóba hozta a várható fejlesztéseket és azok irányát. Ami ezekről kiderült:
– Egy attrakciófejlesztési ciklus végére értek az idén, a következő időszakban kevésbé látványos, de fontos beruházásokat terveznek.
– Ennek a részét képezi a 2002-ben átadott termálfürdő részlegnek a minőségjavítása. Ez az öltözők, a burkolatok, a gépészet cseréjét jelenti. A gépészet terén bevezetnek egy újdonságnak számító technológiát, ami energia és vegyszer takarékos.
– Tovább fejlesztenék a családi wellness részleget.
– Csökkenteni fogják a várakozási időt a pénztáraknál, még a legforgalmasabb csúcsidőszakokban is.
– A fürdő meglévő területén már nem nagyon növelhető a vendégszám. Különösen nyáron nagyon telített a fürdő. Többféle tervük is van a komplexum területének a bővítésére. Szóba került a fedett rész emeletének a beépítése, valamint egy új épületegység kialakítása is. Ehhez még forrást kell találniuk.
– Szintén fontos lenne a szálláskapacitás bővítése. A fürdőhöz tartozó kempingben működő mobilházaik például nyáron tele voltak és a téliesített egységeket a főszezonon kívül is nagyon kedvelik a vendégek.
– Az uszoda sajnos olykor zsúfolt, hiszen a helyi gyerekeknek itt tartanak foglalkozásokat, sokan itt edzenek, de a fürdővendégek is használják a medencét. Vancsura Miklós elmondása szerint ezek az igények nehezen egyeztethetőek össze egy klasszikus fürdőben, szükség lenne egy külön városi uszodára. Talán erre lenne lehetőség az országos uszodaépítési program keretében.
Itt megtekinthetik a teljes beszélgetést: