• Mindhárom fürdőben minősített gyógyvíz található és mindegyik egész évben üzemel.

  • A Dunántúlon is lehet olcsóbb termálfürdőket találni.

Lassan már ritkaságszámba megy, ha egy termálfürdőbe 2000 forintnál olcsóbban válthatunk teljes árú belépőt. Ugyanakkor, ha keresgélünk egy kicsit, akkor azért rábukkanhatunk kedvezőbb árfekvésű és egész jó ár-érték arányú fürdőkre. A Dunántúlon például három, gyógyvízzel rendelkező fürdőben is kereken 1500 forintba kerül a napi belépő.

Ráadásul ez a teljes árú jegy, a nyugdíjasok számára mindhárom fürdőben ennél is olcsóbb jegyeket kínálnak. Sőt, délutáni belépőket is vásárolhatunk.

Mesteri község Vas megyében, Sárvártól 15 kilométerre található. Az itt működő fürdőnek összesen öt medencéje van, ebből a nyári szezonon kívül is működik – az idén felújított – fedett, úgynevezett barlangfürdő medence, a félig fedett medence, valamint hétvégén a gyógyvizes ülőmedence.

Az 1500 forintos felnőtt belépő mellett 1300 forintért nyugdíjas jegyet is kínálnak, 14 év alattiaknak a belépő 500 forint. 16 óra után 900 forintért válthatunk jegyet és 3 órás belépőjük is van, szintén 900 forintért.

Mesteri barlangfürdő termálfürdőKlasszikus gyógyfürdő működik a Somogy megyei Nagyatádon (van amúgy egy szezonális strandfürdő is Nagyatádon, ahol idén szintén 1500 forint volt a napijegy). Az egész évben üzemelő gyógyfürdő tényleg azoknak ajánlható, akik kifejezetten gyógyulni kívánnak, ez nem a kisgyerekes családoknak való fürdő.

34 és 38 Celsius-fokos gyógymedencéken felül egy 42 Celsius-fokos medencét is választhatunk itt, ami azért nem gyakori, de szabadtéri gyógymedencéik is vannak. A felnőtt medencefürdő belépő 1500 forint, ugyanez nyugdíjasoknak és diákoknak 1000 forint. 15 órától náluk is váltható délutáni belépő, ennek az ára mindössze 800 forint.

Nagyatád beltéri medenceUgyancsak Somogy megyében, Nagyatádról délre mintegy 20 kilométerre fekszik Csokonyavisonta, ahol szintén találhatunk egy gyógyvizes fürdőt.

Csokonyavisonta GyógyfürdőA fürdő fedett és szabadtéri gyógyvizes medencéi egész évben a vendégek rendelkezésére állnak. Jelenleg egy felnőtt belépő 1500 forintba kerül, nyugdíjasok és diákok pedig kereken 1000 forintért vásárolhatnak belépőt. 15 óra után váltható délutáni jegy, aminek az ára 1000 forint.