• Kifejezetten kedveljük az Igali Gyógyfürdőt és ennek kapcsán össze is gyűjtöttük, hogy mi az a három dolog, amit leginkább szeretünk a településben és a fürdőben.

  • Egész évben jó úti cél lehet Igal.

Sokan onnan ismerhetik Igal nevét, hogy nyaranta esős, hűvös időben, a Balaton déli partján üdülőknek a somogyi település gyógyfürdője a “B terv”. Igal ugyanis a Szántódot és Kaposvárt összekötő út mentén található, autóval könnyen megközelíthető a Balaton irányából. Bár az az igazság, hogy messze nem csak ilyen “esőnapokon” érdemes felkeresni a Somogy megyei gyógyfürdőt.

S a vendégek döntő többsége azért nem is csak akkor teszi. Manapság már nemcsak a vonzáskörzetben élők ismerik, hanem az ország távolabbi részeiből is meglepően sokan járnak üdülni Igalra. Sőt, amikor éppen nincs beutazási korlátozás, akkor nagyon sok német vendége is van a településnek. Márpedig vicces módon egy gyógyfürdő esetében egész jó indikátor, hogy mennyire kedvelik a németek, hiszen azért ők alaposan megnézik, hogy hol költik a pénzüket.

Összegyűjtöttünk három olyan dolgot, amit kifejezetten szeretünk Igalban, illetve az ottani fürdőben.

1. Maga a település, illetve a környezete. A Balaton irányából érkezve egyre magasabbra kanyarog az út és közvetlenül Igal előtt éri el a Somogy-Tolnai-dombság a legmagasabb pontját. Nagyon szép, tiszta levegőjű környékről van szó. Maga a település is nyugis, dimbes-dombos, a helyiek ismeretlenül is simán ráköszönnek az emberre. Aki nem a nyüzsgést, meg a pörgést keresi, annak ez ideális üdülőhely.

Igal látkép

2. A gyógyfürdő. Se nem túl nagy, se nem túl kicsi. Azért az igazat megvallva a hatalmas fürdőkomplexumok – pláne elsőre – kicsit ijesztőek tudnak lenni, amikor az ember hirtelen azt sem tudja, hogy merre induljon el. A kicsi, egy-két medencés fürdők meg túl fapadosak. Az Igali Gyógyfürdő viszont pont az ideális középutat képviseli. Nyáron egész széles a szabadtéri medencekínálat is, van egy nagyon jópofa domboldali csúszda, de a téli időszakban is találunk nyitva tartó szabadtéri gyógyvizes medencét. Ez utóbbi az a jellegzetes, félig fedett medence, aminek van egy külön webkamerája is.

Igal termálfürdőRégebben az hátrány volt, hogy a fedett fürdőben csak gyógyvizes medencék működtek, de 2014-ben egy élményfürdős szárnnyal bővült az épület. Van náluk szaunavilág és elérhetőek a támogatott gyógykezelések is. A járványmentes időszakban pedig egész gyakoriak voltak a programok is, remélhetőleg majd ezek is újraindulnak, amikor visszatér minden a normál kerékvágásba. Igazából, amit az ember alapszinten elvár egy gyógyfürdőtől, azt itt bőven megtalálja.

Igal fedett gyógyvizes medence3. A gyógyvíz. Az itteni gyógyvíznek “nincs színe”, nincs erős illata, de érdekes módon mégis a legmagasabb ásványianyag-tartalmúak közé tartozik. A víz összes oldott ásványianyag-tartalma meghaladja a literenkénti 10 ezer mg-t. Alkáli-hidrogén-karbonátos jódos-brómos gyógyvíz. A hazai fürdők közül jódtartalom terén a harmadikak, brómtartalomban pedig a másodikak – már nem, mintha ez verseny lenne. Ivókúra formájában is alkalmazható a gyógyvíz.

Igal gyógyfürdő gyógymedenceFotók: Gellért Attila