• Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti 8 kilométeres szakaszát.

  • A tervek szerint jövő nyáron ismét utazhatnak a kirándulók a csisztafürdői vonalon, amelynek újjáépítési munkálatait már megkezdték.

Homolya Róbertet, a MÁV elnök-vezérigazgatója a kisvasút 70 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen Balatonfenyvesen elmondta, hogy a kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat. Hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették.

A felújítások 433 millió forint kormányzati támogatásból és a vasúttársaság 41 millió forintos saját forrásából valósultak meg. Homolya Róbert kiemelte, hogy a nagybereki tájakat bejáró kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

A csisztai nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani. A munkát a régi pálya elbontásával már tavasszal elkezdték, a tervek szerint 2021 nyarán indulhat el a forgalom a megújult vonalon.

Balatonfenyves Csiszta kisvasútMóring József Attila, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője elmondta, hogy a térségi települések Balatonfenyves vezetésével közösen pályáztak arra, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból tavaly elnyert 650 millió forintból Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül. Fejlesztik az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is.

Az 1950-ben eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon ma már a személyforgalom jellemző, nyáron jelentős a balatoni kirándulók száma, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára közösségi közlekedési funkciót is ellát. Míg 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, 2020 első nyolc hónapjában már 54 ezren utaztak a járatokon.