• A tavaszi járványidőszakot követően nagyon lassan indult be a strandidény és a szállásfoglalások száma is elmaradt a várakozásoktól.

  • Nem ígérkezik túl jónak az őszi szezon sem.

Az elmúlt években a dunaszerdahelyi Thermalpark fürdő kapcsán folyamatosan növekvő forgalomról és újabb fejlesztésekről tudtunk beszámolni. Fejlesztésekből idén sincs hiány, hiszen nemrég fürdőzésre is alkalmassá tették a kis tavukat, a vendégforgalom növekvő trendje viszont megszakadt a koronavírus-járvány miatt.

A fürdőben három hónapon keresztül tartott a kényszerű üzemszünet, (Szlovákiában jóval szigorúbb volt a fürdőkre vonatkozó szabályozás, mint Magyarországon, március közepén kötelezően be kellett zárniuk – szerk.) a nyári újraindulás után pedig beletelt egy kis időbe, mire a vendégek újra fürdőbe mertek menni. Horváth Katalin, a fürdő marketingmenedzsere a Dunaszerdahelyi Városi Televíziónak arról beszélt, hogy az egész nyári szezonban érezték, hogy az emberek sokkal elővigyázatosabbak, aggodalmasabbak.

A vendégszámcsökkenés a termálfürdő saját hoteljében is megmutatkozott. Csak lassan indultak el nyáron a foglalások és csökkent a külföldi vendégek száma. Viszont legalább belföldi turistából több volt.

Lelkes Ödön szállodaigazgató elmondta, hogy mind a három nyári hónap gyengébb forgalmat hozott számukra, mint a tavalyi esztendő hasonló időszaka, sőt még annál is kisebbet, mint amivel korábban reálisan számoltak. Az előzetes foglalások alapján pedig a szeptember is gyengébbnek tűnik a várakozásoknál.

Dunaszerdahely termálfürdő úszómedenceNyáron jellemzően a kisgyerekes családok keresik fel a dunaszerdahelyi fürdőt, ősszel már inkább az idősebbek számítanak a tipikus fürdőlátogatónak. Ez annyiból probléma idén, hogy ez a korosztály a járvány szempontjából veszélyeztetettebb és emiatt óvatosabbak, ezért félő, hogy idén őszre kevesebb kirándulást, fürdőlátogatást terveznek.

A Dunaszerdahelyi Városi Televízió tudósítását itt nézhetik meg: