Összegyűjtöttük a tíz, legmagasabb árbevételt elért termálfürdőt. Érdekes, hogy ez a lista nem teljesen vág egybe a legnépszerűbb termálfürdős települések 2013-as toplistájával, sem a sorrend, sem a résztvevők tekintetében.

Az üzleti teljesítmény alapján nem túl rossz az összkép, hiszen a fürdőket üzemeltető társaságok többsége növelni tudta 2012-ről 2013-ra az árbevételét, valamint többnyire nyereségesen is működtek. Kiemeltünk két olyan fürdőt, amelyek ugyan az bevételük alapján még nem kerültek be a top 10-be, de jó esélyük lehet erre a következő években.

Két olyan termálfürdő is van, amelyiknek szinte biztosan volt akkora forgalma, hogy a toplista élbolyába kerülhessen, ám különböző okokból nem sikerült megtudni a pontos bevételi adataikat.

Jöjjön a top 10:

Gyula Várfürdő 10. Gyulai Várfürdő Kft. – 2013-as árbevétel: 762 millió forint. A fürdő árbevétele szolidan emelkedett a 2012-es képest, a korábbi év 37 millió forintos vesztesége pedig 30 milliós nyereségbe csapott át. A tavalyi átmeneti év volt a gyulai fürdő életében, hiszen még folyamatban voltak az AquaPalota élményfürdővel kapcsolatos beruházások. Ennek köszönhetően idén jelentősen nőhet a fürdő árbevétele.
Harkányi Gyógyfürdő9. Harkányi Gyógyfürdő Zrt. – 2013-as árbevétel: 884 millió forint. A korábbi évinél bő 40 millió forinttal alacsonyabb volt a gyógyfürdő bevétele. A nyeresége pedig a 2012-es 43 millió forintról kevesebb mint egymillióra olvadt.
Kehida Termál8. Kehida Termál Kft. – 2013-as árbevétel: 888 millió forint. Nagyságrendileg ugyanakkora árbevételt produkáltak 2012-ben és 2013-ban, a kehidai fürdő nyeresége viszont tavaly 7-ről 27 millió forintra nőtt.
Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő7. Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. (Nyíregyháza) – 2013-as árbevétel: 1 milliárd forint. Majdnem pontosan 100 millió forinttal nőtt egy év alatt a nyíregyházi fürdőket üzemeltető társaság árbevétele. A 2012-es 206 millió forintos adózott eredményük helyett viszont tavaly hárommillió forintos veszteséget értek el.
Zalakaros6. Gránit Gyógyfürdő Zrt. (Zalakaros) – 2013-as árbevétel: 1,14 milliárd forint. A korábbi évhez képest 50 millió forinttal nőtt a zalakarosi létesítmény bevétele. A nyereséges működésüket is meg tudták tartani. Igaz, a 2012-es 52 milliós eredményük helyett tavaly be kellett érniük 33 millió forinttal. Ezek azonban még így is jó eredmények, hiszen az elmúlt évben felújítások, átépítések zajlottak a zalakarosi fürdőben. Ezek pedig idén hozhatják meg igazán a gyümölcsüket.
Aquaticum Gyógyfürdő5. Debreceni Gyógyfürdő Kft. – 2013-as árbevétel: 1,44 milliárd forint. A szép árbevétel 235 milliós csökkenést takar a korábbi évhez képest, továbbá a társaság 595 millió forintos veszteséget produkált. A fürdő számára azonban a tavalyi és az idei is átmeneti év, hiszen felújítás alatt állt és áll az Aquaticum fürdő.
Bükfürdő gyógyfürdő4. Büki Gyógyfürdő Zrt. (Bükfürdő) – 2013-as árbevétel: 1,7 milliárd forint. Impozáns eredménnyel adhatta át a termálfürdő vezetését a cég éléről távozó Németh István, utódjának Vörös Imrének. A bükfürdői komplexum árbevétele 74 millió forinttal nőtt, a nyeresége pedig 74-ről 92 millió forintra emelkedett.
Sárvári Fürdő3. Sárvári Gyógyfürdő Kft. – 2013-as árbevétel: 1,73 milliárd forint. Nem panaszkodhatnak Sárváron, a fürdő bevétele 66 millió forinttal bővült, az eredményük pedig 9-ről 74 millió forintra nőtt.
Hungarospa Hajdúszoboszló2. Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.  – 2013-as árbevétel: 3,68 milliárd forint. Sárvárhoz hasonlóan 66 millió forinttal nőtt 2012-höz képest az árbevételük. Bár ez ennél a hatalmas bevételi szintnél inkább stagnálásnak számít. Az óriási Hungarospa fürdőkomplexum a 2013-as évet 129 millió forintos nyereséggel zárta.
Széchenyi Gyógyfürdő1. Budapest Gyógyfürdői- és Hévizei Zrt. – 2013-as árbevétel: 7,7 milliárd forint. A 12 fürdőt működtető társaság eredményeiről nemrég bővebben is írtunk. A budapesti létesítmények közül kiemelkedett a Széchenyi Gyógyfürdő, amely egymagában 1,2 milliárd forinttal járult hozzá a társaság árbevételéhez.

Feljövőben lévő termálfürdők

Napfényfürdő SzegedLigetfürdő Kft. (Napfényfürdő Aquapolis Szeged) – 2013-as árbevétel: 659 millió forint. Szépen növekszik a bevétele a szegedi élményfürdőnek. Bár az is igaz, hogy a magas árbevétel 374 millió forintos veszteséggel párosul. A fürdő működőképességét az teszi lehetővé, hogy a kisebbségi tulajdonos Hunguest Hotels minden évben jelentős összeggel kistafírozza a társaságot, tavaly ennek a mértéke elérte a 410 millió forintot.
Demjén FürdőDemjén Termál Fürdő Kft. – 2013-as árbevétel: 664 millió forint. Egy évvel korábban még csak 396 millió forint volt a fürdő árbevétele, azaz nagyon jönnek fel. Ráadásul lökést adhat a Demjéni Termálfürdő vendégforgalmának az új barlangfürdő részleg is, így a következő években jó eséllyel bekerülhetnek a top 10-be. Tavaly egyébként a Demjén Termál Fürdő Kft. érte el – a hasonló profilú cégek között – a legjobb árbevétel-arányos nyereséget, hiszen a 664 milliós nettó árbevételükhöz 142 milliós adózott eredmény tartozott.

Hiányzók

Hévíz régenHévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház – A Hévízi Tófürdőt, a reumakórházat és a hozzájuk kapcsolódó szállodát a korábbi években a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. működtette. Tavaly azonban mindezek átkerültek a kórházi működési forma alá, emiatt viszont nincs a cégbíróságon fellelhető mérlegük.
Egerszalóki TermálfürdőSzalók Holding Zrt. (Egerszalók) Az egerszalóki Saliris Resort szállodát és a hozzá kapcsolódó termálfürdőt működtető – közvetve állami tulajdonú – társaság már egy ideje felszámolás alatt áll. A tavalyi évükről pedig mostanáig nem adtak le mérleget.