Fürdős programok és akciók október 30. és november 4. között.

  • A kellemes időben érdemes lesz felkeresni a hazai termálfürdőket, ahol sokféle gyerekprogramot és éjszakai fürdőzést is tartanak.

  • A belépőjegyekre vonatkozó akciókat is elcsíphetünk.

Cegléd: november 3-án, azaz szombaton Halloween Partyval és zenés éjszakai fürdőzéssel várja vendégeit a ceglédi fürdő. Délután kézműves gyerekfoglalkozásokat tartanak (tökfaragás, maszkkészítés), az éjszakai fürdőzés pedig 20 órától éjfélig fog tartani.

Celldömölk: december 31-ig a belépőjegyekre vonatkozó akciót hirdetett a Vulkánfürdő. 16 óra után a felnőtt napijegy 1340 forintba, a nyugdíjas, gyerek és diák belépő 890 forintba kerül. Helyi lakosoknak ugyanezért csak 990, illetve 690 forintot kell fizetni. Péntekenként, szombatonként és vasárnaponként pedig az egész napos felnőtt belépők 2150 forintba, a nyugdíjas és diák jegy 1350 forintba, a gyermek belépő 1100 forintba kerül. A celldömölki lakosoknak a hétvégi jegyárakból is további kedvezményt biztosítanak.

Cserkeszőlő: a hosszú hétvégére programokkal készül a Cserkeszőlő Fürdő. November 1-jén és 2-án 15 órától szaunaszeánszon vehetnek részt a vendégek. November 3-án és 4-én 14, 15 és 16 órától vízi aerobikot tartanak, ráadásul szombat délután kreatív foglalkozáson kapcsolódhatnak ki a gyerekek.

Győr: november 2-án (pénteken) éjszakai fürdőzés lesz a Rába Quelle fürdőben. A Halloween Nighton tökös-mákos peeling lesz a gőzkabinban és jeges hátborzongató felöntések a szaunavilágban. Ezen a napon a fürdő éjfélig tart nyitva. Az esti belépő ára 2900 forint, a szaunába is érvényes jegy 3500 forintba kerül.

Hajdúszoboszló: november 15-ig még érvényes a Helló Ősz akció a Hungarospában. Ennek keretében az Aqua-Palace élményfürdő szaunavilágába 50 százalékos kedvezménnyel – 400 forintért – váltható kiegészítő belépőjegy. Az akció hétfőtől péntekig érvényes.

Igal: ezen a hétvégén sem maradnak programok nélkül az Igali Gyógyfürdőbe látogató vendégek. November 3-án délután a Color Live Band tart zenés fürdőzést, 15 órakor pedig sztárvendég, Szűcs Judith érkezik a fürdőbe. November 4-én szintén zenés délutáni fürdőzést rendeznek, ezúttal Bodó Petivel. Emellett 14, 15 és 16 órakor szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek.

Makó: őszi szüneti akcióval kedveskedik a vendégeknek a Hagymatikum fürdő. Október 29. és november 4. között a gyermekbelépők mellé egy ajándék gyermekjegy jár. Az ajándék belépő a következő fürdőlátogatás alkalmával, de legkésőbb december 9-ig használható fel. A Csongrád megyében élőknek is érdemes felkeresniük a makói termálfürdőt, ugyanis november 30-ig a megyében élők 20 százalékos kedvezményt kapnak a napijegyek árából. A megyei kedvezmény hétköznapokra érvényes (hétvégén és november 1-jén nem vehető igénybe).

Miskolctapolca: november 4-ig a makóihoz hasonló gyerekkedvezmény vehető igénybe a Barlangfürdőben is. Azaz a gyermek és diák fürdőbelépők mellé egy gyermek/diák kupont adnak. A kupon november 6. és december 31. között használható fel.

Tiszakécske: az őszi tanítási szünet minden egyes napján változatos programokkal várja a gyerekeket és szüleiket a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő. Erről minden további részletet elolvashat ide kattintva, a fürdő honlapján.

Zalakaros: ahogy az már megszokott, a tanítási szünet alatt minden nap gyermek- és családi programokat tartanak a Zalakarosi Fürdőben. Aquafitnesztől, az úszóversenyen, játékos foglalkozásokon át a gyerek discóig bezárólag rengeteg programmal készül a fürdő.