• Fürdőgyógyászati nyílt nap, medencés mozizás, női kedvezmény is lesz még ebben a hónapban.

  • Sőt, a szaunázás kedvelői sem maradnak programok nélkül.

Cegléd: március 26-án, azaz most szombaton szaunaest lesz a Ceglédi Gyógyfürdőben, a program 20:30-tól 23:30-ig tart. Érdemes tudni, hogy jövő héten, március 28. és április 1 között (hétfőtől péntekig) karbantartási szünetet tartanak a fürdőben. Április 2-án viszont már újra várják a vendégeket.

Debrecen: az Aquaticum élményfürdő most péntekre érvényes, 40 százalékos kedvezményéről már írtunk. Március 26-án pedig érdemes lesz ellátogatni az Aquaticum Termálfürdőbe, ahol 19 órától filmvetítés kezdődik a külső medencénél. A vendégek a Mamma mia! című filmet nézhetik meg.

Hajdúböszörmény: március 25-én szaunaszeánszokkal és meghosszabbított nyitvatartással várja a fürdőzőket a Bocskai Gyógyfürdő. 18 és 21 óra között három szaunafelöntésen vehetnek részt a vendégek, a belépő 1590 forintba kerül, de előzetes telefonos bejelentkezés szükséges.

Makó: akciós áron kínálja a 30 napos nyugdíjas bérleteket a Hagymatikum fürdő. Az április 15-ig érvényes ajánlat keretében a bérlet ára 10 ezer forint, Makó kártyával 5000 forint, kistérségi lakosoknak pedig 7000 forint. A napi egy belépésre jogosító kedvezményes bérlet hétfőtől péntekig használható fel.

Mórahalom: közeleg a hó vége, ezért hamarosan véget ér a Mórahalmi Gyógyfürdő női kedvezménye. Online jegyvásárlás esetén a WOMAN20 kód használatával 20 százalékos kedvezmény jár a napi belépőjegyek árából. Fontos tudni, hogy az így megvásárolt jegyeket csak hölgyek használhatják fel, viszont erre a vásárlástól számítva van 6 hónapjuk.

Orosháza-Gyopárosfürdő: fürdőgyógyászati nyílt nap lesz a gyopárosi fürdőben március 25-én, 10 és 19 óra között. Ezen a napon szakmai előadások lesznek, egyes kezelések ingyen kipróbálhatók és még állapotfelmérést is tartanak. 17 és 19 óra között pedig ingyenes szaunaszeánszokat is részt vehetnek az érdeklődők. A nyílt nap ingyenes, de ehhez előzetesen regisztrálni kell, az ezzel kapcsolatos információkat megtalálják a fürdő honlapján.

Szeged: március 25-én, pénteken éjszakai fürdőzést tart a Napfényfürdő-Aquapolis. A 21 óra és éjfél közötti program a Forrás Spában lesz és az este folyamán ingyenes szaunaszeánszokat is tartanak. Az esti belépő 3300 forintba kerül.

Túrkeve: a Túrkeve Termálfürdő március 21. és 27. között 20 százalékos előfoglalási kedvezményt biztosít a faházaikra. A jövő héten, azaz március 28. és április 3. között pedig 20 százalékos kedvezményt adnak a fürdőbelépők árából.