• Az egyik termálfürdő ezen a héten ünnepli a megnyitásának nyolcadik évfordulóját.

  • Ezen felül számos akció és szaunaprogram is várja a fürdőzőket.

Fürdős programok és akciók január 14. és 19. között.

Hajdúszoboszló: január 13-tól kezdődően két hónapon át magasabb kedvezményt jár a gyógyászati kúracsomagokat igénybe vevő törzsvendégeknek a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben. Náluk az számít törzsvendégnek, aki már legalább két tb-s gyógykúrát felvett, számukra pedig hagyományosan 10 százalékos kedvezményt biztosítanak a gyógyászati csomag árából. Viszont ebben a két hónapban ennek a kedvezménynek a mértéke 20 százalékot tesz ki. A lehetőségről itt talál minden fontos információt.

Tiszakécske: a Barack Gyógy- és Élményfürdő kapcsán két kedvezményre is felhívnánk a figyelmüket. A Téli Feltöltődés akció keretében hétköznapokon a délutáni belépő árából 20 százalékos kedvezményt biztosítanak. Ez a felnőtt, a nyugdíjas és a gyermek belépőkre egyaránt érvényes. Az akció március 14-ig tart. A Termál Szerda kedvezmény a nevéből adódóan szerdánként érvényes: ezeken a napokon a belépő mindössze 1500 forintba kerül és a fürdő étterme is jelentős kedvezményt kínál. A Termál Szerda kedvezmény május 27-ig tart. A fürdő akcióiról további információkat olvashat ide kattintva.

Bükfürdő: januárban különleges wellness és gyógyászati csomagokkal és bérletakciókkal várja vendégeit a Bükfürdő Thermal & Spa. Ezek közé tartoznak a Kraxenofen alpesi széna gőzfülke bérletek, az éves fürdőbérletek, egyes wellness csomagok és az osteoporosis csomagok is. Ezekről további információkat talál a fürdő weboldalán.

Cegléd: csütörtökönként 50 százalékkal olcsóbbak a ceglédi fürdőbe szóló egész napos belépők. Az akció a teljes árú, a kedvezményes és a családi jegyekre egyaránt érvényes.

Igal: aki szereti a szaunaprogramokat, annak ezen a héten vasárnap (január 19.) jó választás lehet az Igali Gyógyfürdő. A szaunafelöntésekre 14, 15 és 16 órakor kerül sor. A szaunaszeánszokra alkalmanként 400 forintért, vagy a háromra együtt 1000 forintért váltható kiegészítő jegy.

Komárom: január 18-án Szaunázók Napja lesz a Brigetio Gyógyfürdőben. 11:15-től kezdődően hat szaunaprogramot tartanak. A szaunaszeánszokon alkalmanként 550 forintért vehetnek részt (ez a szaunába is érvényes fürdőbelépő árán felül értendő).

Leányfalu: lassan véget ér a megújulás előtt álló Leányfalui Termálfürdő bérletakciója. A kedvezmény már csak január 15-ig, azaz szerdáig érvényes. Ennek keretében a 20 és az 50 alkalmas, valamint az éves bérletek 15 százalékos kedvezménnyel vásárolhatók meg.

Makó: január 18-án (szombaton) ünnepli megnyitásának nyolcadik évfordulóját a Hagymatikum fürdő. Ebből az alkalomból rengeteg programmal készülnek. Fellép az UFO együttes, bábelőadást, gyerekfoglalkozásokat, különleges szaunaprogramokat is tartanak, de habparty is lesz, valamint zenés vízi tornán is részt vehetnek a vendégek.

Miskolctapolca: január 18-án, azaz most szombaton pótszilveszteri éjszakai fürdőzést rendeznek a Miskolctapolca Barlangfürdőben. A program este 8-tól éjfélig tart. A zenés, habpartys rendezvényre 2000 forintba kerül a belépő.

Sárvár: év eleje óta újra elérhető a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő közkedvelt akciója, a nyugdíjas kedd. Ez azt jelenti, hogy keddenként az úgynevezett ONYFI igazolvánnyal rendelkező vendégek 1100 forintos áron válthatnak napi fürdőbelépőt. Az akció június 9-ig tart.