Fürdős programok és akciók október 16. és 23. között.

  • Szaunaprogramok, belépőjegyekre vonatkozó kedvezmények és családi programok is várják ezen a héten a termálfürdőkbe látogató vendégeket.

  • A Hagymatikum fürdőben megrendezik a Kézműves Sörök Hétvégéjét.

Debrecen: a szaunakedvelőknek érdemes lesz a hétvégén ellátogatniuk az Aquaticum szaunacentrumába, ugyanis október 20-22. között tartják a Sauna Herbal Cup Hungary nevű szaunamesterek számára rendezett versenyt. A mesterek a közönség és profi nemzetközi zsűri előtt mutatják be a tudásukat.

Gyula: november 15-ig a Gyulai Várfürdőben megváltott belépőjegyek mellé egy ajándék belépőt adnak, ami az Almásy-Kastély Látogatóközpont „Kincsek őrzője – 150 éves a gyulai Erkel Ferenc Múzeum” című időszaki kiállításra érvényes.

Hajdúszoboszló: október 21-én és 22-én Szaunázók Éjszakái néven lesz program az Aqua-Palace élményfürdő szaunavilágában. Mind a két napon 18:30-kor, 19:30-kor és 20:30-kor ingyenes szaunaszeánszokkal várják a vendégeket. A programról további részleteket olvashat a fürdő honlapján.

Igal: a hosszú hétvégére programokkal készül az Igali Gyógyfürdő. Szombaton és vasárnap, 11:00-kor és 14:00-kor aquafitneszt tartanak a belső termálmedencénél. Vasárnap délután zenés fürdőzésre is sor kerül, 15 órakor pedig egy sztárvendég – Zoltán Erika – lép fel a gyógyfürdőben. Október 22-én, azaz hétfőn a 10 év alattiak számára ingyenes lesz a belépés. Az ifjú fürdőzőknek csillámfestéssel, lufihajtogatással, kézműves foglalkozásokkal kedveskednek, 15 órától pedig zenés gyerekműsort is tartanak.

Lenti: október elseje óta érvényes a Lenti Termálfürdő hétvégi jegyakciója. Ez azt jelenti, hogy minden pénteken, szombaton és vasárnap 50 százalékos kedvezménnyel kínálják a napi belépőket. Az ilyen kedvezmények általában az ünnepi időszakokra nem szoktak vonatkozni, de ez Lentiben másként lesz: a hosszú hétvégére mind a négy napján, azaz október 20. és 23. között is él az akció.

Makó: a Hagymatikum fürdőben október 20. és 23. között kerül megrendezésre a Kézműves Sörök Hétvégéje. Ebből az alkalomból kézműves sörökkel, gasztronómiai különlegességekkel és sörfesztiváli hangulattal várják a fürdőzőket. Október 22-én pedig bajor élőzenével szórakoztatják a vendégeket.

Miskolctapolca: a hétfői és szerdai napokra egy-egy akcióval készül a Miskolctapolca Barlangfürdő. Hétfőnként minden nyugdíjas belépő 50 százalékos kedvezménnyel vásárolható meg. Szerdánként pedig a diákok fürdőzhetnek féláron. Ráadásul a hétfői kedvezményhez egy ajándék gyógytornázási lehetőség is kapcsolódik, amit majd novemberben vehetnek igénybe a nyugdíjasok – előzetes bejelentkezés alapján. Mindkét akció az október 15. és november 30. közötti időszakban érvényes, de ez alól kivételt jelentenek az ünnepnapok.

Tiszakécske: szerdától, azaz október 17-től indul újra a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő „Termál Szerda” nevű akciója. Ez azt jelenti, hogy szerdánként a napi belépő mindössze 1300 forintba kerül. Sőt, ezeken a napokon a fürdő pizzériája 50 százalékos kedvezményt biztosít az ételek árából. Az akciós időszak jövő év május végéig tart, de ez alól kivételt jelent október 31. és december 26. A fürdőhöz kapcsolódó apartman szállásakciójáról ide kattintva olvashat.

Zalakaros: a hosszú hétvégén családi programokkal várja vendégeit a Zalakarosi Fürdő. Szombattól keddig aquafitneszt, meseperceket, kreatív kuckót, játékos foglalkozásokat és kölyökdiscót tartanak.