Fürdős programok július 31. és augusztus 5. között.

  • A héten több fürdőben is fesztiválhétvégét rendeznek, de világtalálkozóra, sportnapra és zenei fesztiválra is akad példa.

  • Hajdúszoboszlón ismét éjszakai fürdőzést tartanak.

Berekfürdő: igazi fesztiválhelyszínné változik át ezen a hétvégén a berekfürdői termálfürdő. Augusztus 3. és 5. között tartják ugyanis a Bereki Vigasságokat. Főzőversennyel, éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket és olyan sztárfellépők szórakoztatják a vendégeket, mint a Honeybeast, a Tankcsapda, vagy éppen a Balkan Fanatik. A részletes programokat megtalálja a fürdő honlapján.

Budapest: a nagy melegre való tekintettel a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandfürdők később zárnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Palatinus, a Paskál és a Római strandfürdők este 9 óráig, a Pünkösdfürdői strandfürdő pedig este 8 óráig tart nyitva.

Győr: augusztus 4-én és 5-én fesztiválhétvégével várja vendégeit a Rába Quelle fürdő. Zenés programokkal, táncbemutatókkal szórakoztatják a fürdőzőket. Fellép a Park Zenekar, a Wenk Együttes és Horváth Tamás is.

Hajdúnánás: augusztus 3-4-én rendezik az ötödik Hajdúk Világtalálkozóját a Hajdúnánási Gyógyfürdőben. Hőlégballonozással, gyerekprogramokkal, népzenei programokkal, kézműves vásárral és koncertekkel várják az érdeklődőket.

Hajdúszoboszló: ezen a héten pénteken és szombaton is zenés éjszakai fürdőzést tartanak a Hungarospa tradicionális strandrészén. A 21 óra és éjfél közötti fürdőzés csak jó idő esetén kerül megrendezésre. Szombaton 16 órától pedig Wolf Kati koncertjét tekinthetik meg a strandfürdő vendégei.

Igal: augusztus 5-én, azaz vasárnap zenés délutáni fürdőzésen kapcsolódhatnak ki az Igali Gyógyfürdő vendégei. A szabadtéri fedett gyógymedencénél 15:30-tól a Live Acoustic Trio ad koncertet, ami egészen 19 óráig tart.

Makó: augusztus 4-én sportnapot rendeznek a Hagymatikum fürdő strandi részén. Strandfoci, strandröplabda, streetball, lábtengó, teqball csapatok mérhetik össze a tudásukat. A csapatok ingyen regisztrálhatnak és a versenyzőik ezen a napon ingyen vehetik igénybe a fürdő medenceszolgáltatásait.

Tiszakécske: Retro Hétvége lesz augusztus 4-5-én a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. Családi animációs programokkal várják az érdeklődőket, akik szombaton 15 órától a Bon-Bon, vasárnap 15 órától Keresztes Ildikó koncertjét tekinthetik meg. További részleteket olvashat a fürdő programjairól ide kattintva a honlapjukon.

Zalakaros: augusztus 2. és 5. között Utcafesztivált tartanak Zalakaroson, immár 21. alkalommal. A koncerteket a Gyógyfürdő téren és a Dísz téren tartják. A rendezvény ideje alatt kirakodóvásárral, kézműves bemutatóval, borházak kitelepülésével, street food autókkal várják az érdeklődőket.