• Napközbeni szaunaprogramokkal, gyerekfoglalkozásokkal, medencés bulival is készülnek szilveszterre egyes fürdők.

  • Az egyik gyógyfürdőben a korábbi zárórát kedvező árú belépőjeggyel kompenzálják.

A termálfürdők szilveszteri nyitvatartási idejéről már írtunk, illetve ajánlottunk néhány esti fürdős programot is az év utolsó napjára. Ugyanakkor jó néhány termálfürdőt szilveszterkor napközben is megéri majd felkeresni, akár a jó programok, akár a kedvező jegyár miatt.

Első helyen említjük az Igali Gyógyfürdőt, ahol az év utolsó napját hagyományosan egy medencebulival ünneplik. December 31-én az első 100 látogatót egy pohár pezsgővel várják (9 órakor nyitnak). 10 és 14 óra között a szabadtéri termálmedencénél DJ Ábel retro discóval szórakoztatja a vendégeket, 11 órakor pedig sztárvendégként Szabó Ádám is fellép. Megéri nyitásra érkezni, nemcsak a pezsgő miatt, hanem azért is, mert ezen a napon 15 órakor zár a fürdő.

A Berekfürdői Gyógyfürdő december 31-én 8 és 18 óra között tart nyitva. Az év utolsó napján 14 és 16 órától szaunaprogramokat, 15 és 17 órától aquafitnesst tartanak.

December 31-én jó választás a Lenti Termálfürdő is. A gyerekeket 10:30-tól kézműves kuckóval, 13 órától szilveszteri kincskereséssel várják. A fürdő szaunavilágában erre a napra is szaunaprogramokkal készülnek, 15 és 16 órai kezdettel.

A mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdő december 31-én korábban zár, azaz 8:30 és 13 óra között várják a vendégeket. Ugyanakkor ez némi spórolásra is lehetőséget nyújt, mert ezen a napon egységesen 2100 forintért kínálják a belépőjegyeket. Érdemes azt is tudni, hogy a téli tanítási szünet idején újra üzemel a fürdő szabadtéri élménymedencéje.

A ráckevei Aqua Land Termálfürdőben éjszakai fürdőbuli is lesz, de jó ötlet napközben is ellátogatni hozzájuk 8 és 19 óra között. Különösen a szaunázás kedvelőinek, hiszen 12 és 18 óra között összesen 10 szaunafelöntést tartanak (az éjszakai fürdőbuli idején pedig további 11-et).

A Zalakarosi Fürdő beltéri gyermekvilágában rendszeresen programokkal is várják a kicsiket és ez alól a szilveszter sem lesz kivétel. Vízi tornával és csúszdaversennyel szórakoztatják a legfiatalabb fürdővendégeket. A felnőttek sem maradnak programok nélkül, mert a fürdő szaunavilágában 13:00-kor, 14:30-kor, 16:30-kor és 18:00-kor felöntéseket tartanak.