• Főként az érrendszeri betegségekben szenvedőknek jó hír, hogy a két természetes feltörési hely közül az egyiken már újraindult, a másikon jövő héten nyit a mofetta.

  • A kezelések egészségbiztosítási támogatással is elérhetők.

A Mátraderecskei Gyógygázfürdőt tavaly november végén zárták be. Elvileg a gyógyászati kezeléseket lehetett volna folytatni, viszont a messzebbről érkező vendégek a korlátozások miatt nem tudtak megszállni a mofetta vonzáskörzetében – ez indokolhatta a kényszerű bezárást. A jó hír viszont az, hogy a szárazfürdős kezelések május 17-től ismét elérhetőek lesznek Mátraderecskén. A szolgáltatásaik védettségi igazolvánnyal vehetők igénybe, de ez alól kivételt jelentenek a szakrendelések és a vérvétel.

A másik hazai természetes feltörési helyen, Parádfürdőn pedig már ezen a héten újraindult a mofetta. A kezelések május 10. óta érhetőek el az Erzsébet Park Hotel gyógyászati központjában.

A kezelések során egy szén-dioxiddal feltöltött medencében foglalnak helyet a páciensek. A gáz a ruhán és a bőrön áthatolva fejti ki a kedvező, értágító hatását. A mofettás kezeléseket elsősorban a különféle érrendszeri problémák kezelésére ajánlják. Végtagok érszűkülete, verőérműtétek utókezelése, cukorbetegség szövődményeinek megelőzése, lábszárfekély, csontritkulás és egyes reumatológiai problémák esetén is alkalmazható.

Egyébként léteznek mesterséges mofetták is. A néhány gyógyfürdőben is elérhető szolgáltatás esetén a kezeléseket kis fülkékben végzik. Azonban az egészségbiztosító csak a két természetes feltörési helyen, Mátraderecskén és Parádfürdőn folytatott kezeléseket támogatja.

Mátraderecske mofettaA szén-dioxidos kezelések előnyeiről itt, az ellenjavallatairól pedig itt talál további tudnivalókat.