• Világszerte rengeteg embert érint ez a betegség.

  • A reumatoid artritisz nyugalmi fázisában különféle balneoterápiás kezeléseket is felírhatnak a szakorvosok.

A reumatoid artritisz, vagy más néven reumás ízületi gyulladás meglehetősen gyakori autoimmun betegség. Világszinten ugyanis a népesség 0,5-1 százalékát érinti. Kisgyerekkorban is előfordulhat, de jellemzően a 30-as, 40-es életkorban jelentkezik és háromszor gyakoribb a nőknél. A kialakulásának pontos oka nem ismert, de nagy valószínűséggel genetikai és környezetei hatások egyaránt szerepet játszanak benne.

A betegség elsősorban az ízületek gyulladásával jár együtt, jellemző tünete a fájdalom, az ízületi merevség. Az érintett ízületek károsodhatnak, emiatt a mozgás egyre nehezebbé válik. Ezért is fontos, hogy a betegséget idejekorán felismerjék, az időben elkezdett kezeléssel ugyanis jelentősen javítható a páciens életminősége.

Szerencsére a reumatoid artritisz gyógyszeres kezelési lehetőségei rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt években. Ma már lehetőség van a legmodernebbnek számító biológiai terápiák igénybevételére is.

reuma gyógyfürdőNyilván felvetődik kérdésként, hogy a gyógyfürdők látogatása, illetve a különféle fürdőkezelések mennyire lehetnek hatékonyak a reumás ízületi gyulladás esetén? Amit ennek kapcsán fontos tudni, hogy a betegség aktív időszakában kifejezetten ellenjavallt a gyógyfürdőzés. A nyugalmi időszakban viszont már szóba jöhetnek a különféle fürdőkezelések.

Szintén lényeges megemlíteni, hogy ezekről mindenképpen konzultálni kell egy reumatológus szakorvossal, aki megállapítja, hogy az adott esetben alkalmazható-e valamilyen balneoterápiás kezelés.

A tapasztalatok szerint a reumatoid artritisz esetén különösen kedvező hatása van a gyógytornának, hiszen így a beszűkült ízületek mobilizálhatók. Ezen belül is különösen hatékony lehet – amennyiben szakorvos javasolja – a víz alatti gyógytorna. A vízben ugyanis az ízületek sokkal könnyebben átmozgathatók, ráadásul amennyiben gyógyvízben végzik a tornát, akkor az megint csak kedvezően hathat a beteg állapotára.

gyógyvízA gyógyfürdőkben is elérhető kezelések közül még a különféle elektroterápiák is szóba jöhetnek, amennyiben a szakorvos indokoltnak tartja. Érdemes azt a tanácsot fejben tartaniuk a betegeknek, hogy ha engedélyezett is számukra a gyógymedencék látogatása, a legmelegebb vizű medencéket inkább akkor is kerüljék el. A túlzottan meleg víz ugyanis fellobbanthatja a betegséget.