• Az egészségbiztosító többféle fürdőgyógyászati kezelést támogat, ezek közül évek óta ugyanazt a kettőt veszik igénybe a legkevesebben.

  • Mindkettő nagyon hatékony, ugyanakkor az is érthető, hogy miért számítanak sereghajtónak.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával a hazai gyógyfürdőkben számos fürdőgyógyászati kezelés elérhető. A teljesség igénye nélkül ide sorolható a súlyfürdő, az iszappakolás, a víz alatti sugármasszázs, a víz alatti gyógytorna. A NEAK statisztikája alapján stabilan a gyógyvizes medencefürdő számít a legnépszerűbb kezelésnek. A kedveltsége nem véletlen, hiszen a gyakorlatban ez egy kedvező árú gyógyfürdő belépőt takar.

Abban évek óta nincs változás, hogy melyik két kezelést veszik a legkevesebben igénybe: ez a szén-dioxid gyógygázfürdő és a gyógyvizes medencefürdő.

A szén-dioxidos fürdőt mofettának, vagy szárazfürdőnek is hívják. Ennél a páciensek egy szén-dioxid gázzal feltöltött medencében foglalnak helyet. Sokféle javallata van, de ezek közül kiemelkedik az érrendszeri betegségekre gyakorolt hatása, ezen belül is sokat segíthet érszűkületnél. Alkalmazható még a cukorbetegség szövődményeinek a megelőzésére, nehezen gyógyuló lábszárfekélynél, csontritkulásnál.

Miért veszik viszonylag kevesen igénybe, ha ennyire hatékony? Ennek a magyarázata az, hogy a NEAK csak a két természetes gázfeltörései helyen (Parádfürdőn és Mátraderecskén) végzett kezeléseket támogatja. Ugyanakkor ilyen szén-dioxidos fürdők mesterségesen is előállíthatók és néhány helyen – például a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben – el is érhetők, viszont ezekhez nem jár tb-támogatás. Megfontolandó lenne, hogy a mesterséges szén-dioxidos kezelésekre is kiterjesszék a támogatást.

Mátraderecske mofetta

A gyógyvizes kádfürdőt írják fel az orvosok a legkisebb számban. Ennek az oka azonban már egészen más, mint a mofettánál. A gyógyvizes kádfürdő nagyon sok hazai gyógyfürdőben elérhető. Az alacsony kezelésszámok mögött az áll, hogy a hatályos rendelet eléggé leszűkíti az alkalmazási kört.

A gyógyvizes kádfürdő javallatai megegyeznek a gyógyvizes medencefürdőével. Viszont az orvosok csak akkor írhatják fel, ha valami miatt a közös medencefürdő nem javasolható az adott betegnél. Ide sorolhatók a súlyosabb, kiterjedtebb bőrbetegségek, valamint azok a segítséget igénylő mozgáskorlátozottságok, amelyeknél a medencefürdő nem lenne kivitelezhető. A kádfürdős kezeléseket ugyanis minden esetben szakképzett személyzet felügyeli.