• Gyógyvízzé minősítenék a feltörő borvízforrásokat és a mofettát is a leendő gyógyfürdőkomplexum részévé tennék.

  • Így egyszerre többféle gyógykezelés is elérhető lenne Szejkefürdőn.

Már több mint két éve annak, hogy bezárták a Székelyudvarhelyen található szejkefürdői gyógyfürdőt. A bezárást a megyei közegészségügyi hatóság rendelte el, miután kiderült, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a szebb napokat is látott fürdőben. Holott hatalmas múltra tekinthet vissza Szejkefürdő. Ezen a területen már az 1800-as évek közepén is működött egy egyszerűbb fürdő, az akkoriban modernnek számító fürdőtelepet pedig 1871-ben adták át.

Ugyanakkor a székelyudvarhelyi városvezetés nem hagyná parlagon Szejkefürdőt. Jelentős fejlesztéseket szeretnének végezni ezen a területen, egy olyan gyógyfürdőkomplexumot alakítanának ki, ahol gyógyvizes és mofettás kezelések is elérhetők lennének. Szejkefürdőn ugyanis nemcsak víz tör fel a mélyből, hanem szén-dioxid is, ami gyógyászati célokra használható.

A Székelyhon.ro friss cikke szerint a közelmúltban elvégezték a meglévő borvízforrások és a feltörő mofetta vizsgálatát. A források közül az egyiknek a vize szennyeződött, ezért nem használható. A másik kettő közül viszont az egyik ivókúrákhoz, a másik fürdőkúrákhoz lehet alkalmas. Utóbbival mozgásszervi, neurológiai betegségeket lehetne kezelni, előbbivel gyomorbántalmakat. A mofettagáz pedig elsősorban a végtagokat érintő érrendszeri problémák esetén használható.

Szejkefürdő strandA feltörő víz és gáz elemzését tehát már elvégezték, jelenleg már folyamatban van a gyógyvízzé történő minősítés. Ezt követően engedélyt kell kérniük a kitermeléshez. A gyógyfürdőkomplexum kialakítása ezután kezdődhet meg.