• Európa egyetlen heliotermikus tava a Medve-tó.

  • Most egy szervezet igazolta, hogy világszinten is a legnagyobb heliotermikus tónak számít a szovátai sóstó.

Július elején a World Record Academy a világ legnagyobb heliotermikus tavaként ismerte el a szovátai Medve-tavat. A sósvizű tó különlegességét az adja, hogy a vizének kellemes hőmérsékletét – a nyári időszakban – nem termálforrások, hanem a napfény biztosítja, az úgynevezett heliotermia jelenség miatt.

Ez annak köszönhető, hogy a tavat tápláló patakok révén egy vékony édesvízréteg van a tó felszínén, ami nem keveredik a Medve-tó erősen sós vizével. Azonban a napsugarakat átengedi az édesvízréteg, de egyúttal felülről mintegy szigeteli is a tavat, ami így nem hűl le. Sőt, nyaranta körülbelül 3 méter mélységig még melegszik is a tó vize.

Fülöp László Zsolt, szovátai polgármester a Sóvidék Tv-nek ennek kapcsán elmondta, hogy a mostani elismerés révén méltó helyére került a 144 évvel ezelőtt kialakult Medve-tó.

Európa egyetlen heliotermiukus tavát és magát a festői környezetben fekvő üdülőhelyet évről évre egyre többen látogatják. A tavalyi adatok kapcsán Szováta polgármestere elmondta, hogy 640 ezer vendégéjszakát regisztráltak a településen és 134 ezer tóbelépőt adtak el. Ez különösen annak fényében jelentős szám, hogy a tó csak szezonálisan alkalmas a fürdésre.

Medve-tó Szováta heliotermikusA tó vizének a hőmérséklete – a felszín közelében – egyébkén nyáron 29 és 35 Celsius-fok közül alakul, azaz ideális a fürdőzéshez.

A Sóvidék Tv tudósítását itt tekinthetik meg (a videót időközben sajnos törölték)