-
Átadták pénteken a megújult szigetvári Zrínyi-várat.
-
Több mint kétmilliárd forintos turisztikai fejlesztést hajtottak végre az elmúlt három évben.
A Zrínyi Miklós és mártírtársai 1566-os, törökök elleni hősi helytállásáról ismertté vált vár az – országosan 18 kastély és 12 vár fejlesztésével járó – Nemzeti kastély- és várprogram részeként, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 2,063 milliárd forintos támogatásával újult meg.
A Dél-Dunántúl egyik legmeghatározóbb – a 2016 óta a Nemzeti emlékhely címet viselő, idén pedig az Év emlékhelye díjat kiérdemlő – műemlékén elvégzett fejlesztések részeként új, egész évben látogatható attrakciókkal bővült a létesítmény, megújult a várkert, a várfalsétány, különleges, interaktív kiállítás létesült. A korábban használaton kívüli kazamata épületébe új múzeumi funkciókat telepítettek.
Farsang Csaba, a fejlesztéseket irányító Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőigazgató-helyettese a pénteki rendezvényen azt mondta: küldetésük a kezelésükben lévő műemlékek turisztikai célpontokként, közösségi helyekként való működtetése, bevételtermeléssel is együtt járó hasznosítása, ami egyben javítja a vidéken élő emberek életminőségét. Reményét fejezte ki, hogy a Dél-Dunántúlon jelentős turisztikai célpontként a Zrínyi-várba sok magyar és külföldi turista érkezik majd, ami fellendíti a térség idegenforgalmát is.
Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: rendkívül intenzív és szerteágazó munka eredményeként új fejezet nyílhat a szigetvári vár történetében. Szigetváron a gyógyfürdő és a vár komplex turisztikai csomagot kínál a városba érkezőknek, éppen ezért e létesítmények további folyamatos fejlesztése napirenden marad.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere arról szólt, hogy négy különböző projekt kapcsolódott a vár fejlesztéséhez az elmúlt tíz évben: látogatóközpont épült, megújultak a sétautak, az utcabútorok, a vár mellett lévő tó, a kazamatasor, új kiállítótér, vendéglátóhely és konferenciaterem jött létre. Ezekkel a fejlesztésekkel garantálható a műemlék jövője.
A város és a térség további turisztikai fejlesztését szolgálja, ha a jövőben a Szigetvári Gyógyfürdő fejlesztése is megvalósul, hozzá kapcsolódóan négycsillagos szálloda épül, továbbá a település megközelíthetősége is javul az M60-as autópálya meghosszabbításával – fejezte ki reményét városvezető.
(MTI)