• Hol és hogyan igényelhető a 2020-as Zsigmondy Klubkártya?

  • Mi a helyzet az érvényesség meghosszabbításával?

  • Mennyibe kerül és mekkora kedvezményt biztosít? Összefoglaltuk a klubkártyával kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

A budapesti fürdők közül hagyományosan a Gellért Gyógyfürdő és a Széchenyi Gyógyfürdő vonzza a legtöbb külföldi turistát. A teljeskörűen működő műemlék fürdők számukra igazi kuriózumot jelentenek és nekik a belépőjegyek sem drágák.

Azonban az is igaz, hogy a hazai vendégkörnek meglehetősen borsosak a Gellért és a Széchenyi fürdők jegyárai. Ezért a fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. még 2013-ban egy nagy sikerűnek bizonyult újítást vezetett be. A Zsigmondy Klubkártya révén ugyanis a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező vendégkör számára biztosítanak jelentős kedvezményt a két említett gyógyfürdőbe.

A Zsigmondy Klubkártyával kapcsolatos alapvető tudnivalók az indulása óta csak keveset változtak. Összefoglaljuk, hogy mit érdemes tudni a klubkártyáról és milyen változások történtek a 2020-as idény kapcsán.

A lényeg az, hogy a kártya kiváltásának és meghosszabbításának díja továbbra is 5000 forint. Az is változatlan, hogy a kedvezménykártya minden évben az esztendő utolsó napjáig érvényes, azaz a 2020-as kártyák esetében 2020. december 31-ig.

A Zsigmondy Klubkártya egész évben kiváltható, ugyanakkor ajánlott mindig már előző év decemberében meghosszabbítani. Egyrészt azért, mert így használható ki legjobban a kártyával elérhető kedvezmény, másrészt a decemberi kiváltók/hosszabbítók minden évben egy ajándék fürdőbelépőt kapnak. Tavaly a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőbe, idén pedig a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdőbe szóló belépőt kapnak azok, akik még idén váltanak klubkártyát. Az ajándék belépő 2020. december 31-ig érvényes.

Zsigmondy Klubkártya 2019 Gellért

Milyen kedvezményt biztosít a Zsigmondy Klubkártya 2020-ban?

A vendégek egy olyan, kedvező árú belépőt vásárolhatnak a klubkártya birtokában, ami a Gellért és a Széchenyi árlistáján nem szerepel. Ez egy 4 órára érvényes, szekrényes fürdőbelépőt jelent, amiért alkalmanként 2900 forint fizetendő. Ez az ár független attól, hogy hétköznap, vagy hétvégén keresik fel a fürdőt.

Annyi kikötés azért jár ezzel a lehetőséggel, hogy naponta csak egyszer lehet ilyen kedvezményes belépőt váltani a Gellértben, vagy a Széchenyiben (tehát olyat nem lehet csinálni, hogy délelőtt az egyik, délután a másik fürdőben vesz valaki kedvezményes belépőt). Erre érdemes figyelni, ahogy arra is, hogy a kártya nem átruházható, kizárólag az azt kiváltó személy használhatja. A klubkártya ugyan tartalmaz egy fotót is a jogosultról, de ettől függetlenül akár személyazonosításra alkalmas egyéb igazolványt is kérhetnek a bejáratnál.

Abban az esetben, ha valaki túllépi a 4 órás időlimitet, akkor ki kell fizetnie a kedvezményes és a teljes árú jegyár közötti különbséget.

Zsigmondy Klubkártya 2019 Széchenyi

Mi a helyzet azokkal, akik meghosszabbítanák a meglévő klubkártyájuk érvényességét 2020-ra?

Erre december 2. és 2020. február 29. között van lehetőségük. Amennyiben a február végi határidőből lecsúsznak, akkor teljesen új kártyát kell igényelniük. Ez annyiból jelenthet kellemetlenséget, hogy az új kártya viszonylag lassan, három hét alatt készül el.

A hosszabbítást egyébként már csak azért is érdemes idén megejteni, mert nemcsak az új igénylők, hanem a hosszabbítók is kapnak egy ajándék fürdőbelépőt.

A hosszabbításra a Gellért Gyógyfürdő egyik kijelölt pénztárában, valamint a Széchenyi Gyógyfürdő kartonozójában van lehetőség. Fontos, hogy a meglévő kártyát és a hozzá tartozó órát vigyék magukkal.

Hogyan lehet kiváltani a 2020-as kártyát az új igénylőknek?

Ehhez el kell fáradni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. központi ügyfélszolgálati irodájába, ami a III. kerületben, a Szőlő utca 38. szám alatt található. Itt ügyintézésre hétfőtől csütörtökig 9 óra és 15:30 között, pénteken 9 óra és 13 óra között van lehetőség. 12 óra és 12:30 között ebédszünetet tartanak.

Az igénylőnek ki kell töltenie egy nyomtatványt és helyben egy fényképet is készítenek róla (tehát fotót nem kell vinni). Fontos, hogy a személyi igazolványukat és a magyarországi lakhelyet tartalmazó lakcímkártyájukat vigyék magukkal. Egy személy egy kártyát igényelhet egy évben.

Ahogy fent említettük, az új kártya körülbelül három hét alatt készül el, azaz érdemes sietni az igénylés leadásával.