-
A Komáromi Járási Ügyészség vádat emelt egy tavaly nyári lopás kapcsán.
-
Egy nő a komáromi fürdő előterében egy padon felejtett pénztárcát lopott el, az esetről videófelvétel is készült, így bukott le.
A Komáromi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki a komáromi fürdő előterében a padon felejtett pénztárcát lopott el tavaly nyáron. A vád szerint a sértett a jegyvásárlás után leült a padra, letette maga mellé a pénztárcáját, amit – a benne lévő 130 ezer forinttal – ott felejtett.
A vádlott ezután érkezett családjával a fürdőbe, a pénztárcát észrevette és a táskájába tette. A néhány perccel később visszaérkező sértett a tárcát már nem találta meg. Mint kiderült, a vádlott a pénzt ezt követően gyorsan elköltötte. Az ügyészség közérdekű munkát kér a vádlottra, valamint kötelezik a sértett kárának megtérítésére.
Az esetről felvételt készített a termálfürdő kamerája, ennek révén sikerült azonosítani az elkövetőt:
Az eset tanulsága, hogy nem érdemes sok pénzt magunkkal vinni, amikor fürdőbe megyünk. Másrészt nem éri meg lopni sem, hiszen számos fürdőben és strandon már komoly kamerarendszer működik. Például a tegnap megnyitott Tölgyes Strandfürdőben is egy 14 kamerából álló térfigyelő rendszert építettek ki.