• A Danubius Hotel Gellért már augusztus elején, a Gellért Gyógyfürdő pedig szeptember első napján nyitja meg újra a kapuit.

  • A fürdőben a hullámmedence kivételével minden szolgáltatás elérhető lesz.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdők közül sokáig nem jött hír a Gellért Gyógyfürdő újranyitásáról. Emiatt még július elején megkerestük a fürdőüzemeltető társaságot, akiktől azt az információt kaptuk, hogy vizsgálják a Gellért esetleges felújításának a lehetőségét és ezért nem született még döntés a nyitásról.

A fürdő felújítása egyébként azért kerülhetett napirendre, mert a vele szorosan összekapcsolódó – de másik tulajdonoshoz tartozó – Gellért szálló esetében is felvetődött a felújítás. A hotel új tulajdonosának ugyanis deklarált célja a patinás szálloda modernizálása. Márpedig, ha a szállodánál elkezdődnének a munkálatok, akkor praktikus lenne ezt a fürdő felújításával összekötni.

Úgy tűnik, hogy egyelőre lekerült a napirendről a műemlék épületegyüttes rekonstrukciója, ugyanis ma két, Gellérttel kapcsolatos bejelentés is történt. Az egyik arról szólt, hogy a patinás Gellért szállót augusztus 7-én újra megnyitják. (A hotelt továbbra is a Danubius Hotels üzemelteti, de a szálloda tulajdonosa már az Indotek Group).

Ezzel párhuzamosan pedig a Gellért Gyógyfürdő újranyitását is beharangozta a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A fürdő szeptember elsejétől lesz újból látogatható. Egyedül csak a hullámmedence nem fog üzemeltetni, a gyógyfürdő többi szolgáltatása a vendégek rendelkezésére áll.

Gellért gyógymedenceEz jó hír a Zsigmondy Klubkártyával rendelkező vendégeknek is, hiszen így már mind a Széchenyiben, mind a Gellértben kihasználhatják a kártya nyújtotta kedvezményt.