• Felújítják az évek óta zárva tartó dunaújvárosi élményfürdőt, valamint a szomszédos sportuszodát.

  • A kettő között pedig fürdőparkot alakítanak ki.

Immár öt éve nem üzemel a dunaújvárosi Aquantis élményfürdő. A létesítmény építését több mint tíz évvel ezelőtt határozta el az önkormányzat, a 3 milliárd forintot is meghaladó költségű építkezést döntően bankhitelből finanszírozták. Azonban kiderült, hogy a havi 22 millió forintra rúgó hiteltörlesztést a termálfürdő nem tudja kitermelni.

Az épület végül a hitel fejében a bankhoz került, onnan pedig az ingatlanportfóliójukat kezelő Recovery Zrt.-hez. A cég nettó 950 millió forintos irányáron hirdette évek óta a fürdőt (illetve hirdeti még mindig).

Az idén 10 éves, 7622 négyzetméteres ingatlanra azonban nem akadt vevő, bár néha hírbe hozták különféle befektetőkkel, két éve pedig felmerült, hogy az önkormányzat vásárolná vissza, de ezekből nem lett semmi.

Most azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak az önkormányzathoz kerülhet vissza az élményfürdő. Az MTI tegnapi híre szerint ugyanis Dunaújváros fejlesztési forráshoz jutott a Modern Városok Program keretén belül.

Ebből pedig 4,7 milliárd forintot fordíthatnak a Fabó Éva sportuszoda és az élményfürdő korszerűsítésére.

Ez az összeg tartalmazza az élményfürdő megvásárlásának a költségét is, amivel kapcsolatban 889 millió forinttal számolnak, azaz tudtak alkudni a 950 millió forintos irányárból.

Amint birtokon belül kerülnek, megkezdik a fürdő gépészeti és automatikai berendezéseinek a felújítását, helyreállítják a csúszdákat és az élményelemeket.

Dunaújváros fürdőSőt, a sportuszoda és az élményfürdő között – szomszédos telken vannak – fürdőparkot alakítanak ki, ahol szabadtéri élményelemeket, sportpályákat létesítenek.

A fürdő-, sport- és élménykomplexum várhatóan a jövő nyáron nyitja meg a kapuit.

Dunaújvárosi élményfürdőAz Aquantis termálfürdőben összesen 14 medence található, további három beltéri és három szabadtéri csúszda. A medencék teljes vízfelülete meghaladja a 10 ezer négyzetmétert és hajdanában gyógyászati kezeléseket is végeztek a létesítményben.