• Nem ad vizet a gyógyvizes kút Kiskőrösön, de szerencsére előrelátóak voltak, így nincs veszélyben a termálfürdő és a szomszédos gyógyszálló fürdőrészlegének működése.

  • Ősszel fogják felújítani a régi termálkutat.

Kiskőrösön az 50-es évek vége óta működik termálfürdő. Az itt feltörő, 54 Celsius-fokos Rónaszéki Gyógyvíz reumás, mozgásszervi, degeneratív és nőgyógyászati betegségek kezelésére alkalmas.

Nem véletlen, hogy nagy volt a riadalom, amikor a közelmúltban elapadt a gyógyvizes termálkút. Ahogy a Kiskőrös TV tudósításában Domonyi László polgármester elmondta, komoly feltörést okozott számukra, hogy ezt a problémát miként tudják megoldani.

A kiskőrösi fürdőnél szerencsére nagyon előrelátóak voltak és a 2000-es évek elején két tartalék termálkutat fúrtak. Ezeket még soha nem használták, viszont most májusban sikerült gyorsan beüzemelni a kutakat.

Az első tapasztalatok szerint a tartalékkutak tökéletesen kiváltják a régit, a bőséges vízhozamuk révén ellátják a strandfürdőt és a szomszédos hotelt is. A fürdőzők tehát nem éreztek semmit a technikai problémából.

A jövőre nézve pedig pozitívum, hogy tervbe van véve egy negyedik termálkút fúrása is, amihez már az engedélyeket is megszerezték. Utóbbihoz még keresik az anyagi forrásokat, ősszel pedig megpróbálják helyreállítani a – mint kiderült – 700 méter mélyen eltömődött régi kutat.

Kiskőrös termálfürdőAzért kell őszig várni a munkálatokkal, mert a termálkút tisztítása meglehetősen zajos és időigényes feladat, ami a nyári főszezonban zavarhatná a kemping és a fürdő vendégeit.

A baon.hu-n a fentiekkel kapcsolatban még arról írnak, hogy fontos lenne a régi kút helyreállítása, ugyanis magasabb hőmérsékletű vizet ad, mint a két tartalékkút, márpedig a téli időszakban a tanuszoda épületét a termálvíz hőjével fűtötték.

A helyi televízió tudósítását itt megtekintheti: