• A tanítási időben az óvodások és az iskolások úszásoktatását segíti a létesítmény, a tanítási időn kívül pedig strandként működhet.

  • Jövő nyárra készül el az új sümegi uszoda.

Uszoda épül Sümegen a régi termálvizű strand helyén. A létesítményt május elején adták át a kivitelezőnek (erről egy videót is találnak a cikk végén), ma pedig az uszoda alapkövét rakták le. A Veszprém megyei városban már régóta tervezték egy uszoda építését, azonban ezt saját forrásból nem tudták megvalósítani.

Korábban egyébként egy nyitott uszoda tervei láttak napvilágot, amit a téli időszakra sátortetővel fedtek volna le. Ez a beruházás 150 millió forintba került volna. Végül azonban egy komolyabb, fedett létesítmény valósulhat meg mintegy 350 millió forintból. Az uszodának nemcsak az építési, hanem az üzemeltetési költségeit is magára vállalja az állam.

A jövő nyárra felépülő létesítmény elsősorban tanuszodai funkciót fog ellátni, az óvodai és az iskolai úszásoktatás elősegítésével. Ugyanakkor a nyitott oldalának köszönhetően a tanítási időn kívül strandként is funkcionálhat. A tervek szerint az uszodához kapcsolódva az önkormányzat a későbbiekben sportcsarnokot, sportpályát és egy sportszállót is építene. A korábbi tervek szerint pedig az új uszoda mellé akár egy élményfürdő is épülhet.

Az uszoda az egyik korábbi terv szerint:

Sümegi tanuszodaVégül ezt a változatot valósítják meg:

Sümegi tanuszodaA lenti videóból pedig kiderül, hogy a magas talajvízszint kissé hátráltatta a munkálatok elkezdését.