-
Az új kútnak köszönhetően javulhat az üzembiztonság és megteremti a termálfürdő további bővítésének is a lehetőségét.
-
Szeretnék ugyanis egész évben üzemeltetni a fürdőt.
A Jászárokszállási Termálfürdőt ellátó kutat még az 1970-es évek elején fúrták. Ez egyrészt mára elérte a kapacitásának a határát, másrészt a fürdő biztonságos üzemeltetése szempontjából is szükségessé vált egy további termálkút fúrása.
A kút a tervek szerint több mint 700 méter mély lesz és 55-60 Celsius fokos, alkáli hidrogénkarbonátos vízzel tudja majd ellátni a termálfürdőt. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárás már le is zárult. A ceglédi VIKUV AQUA Kft. és a budapesti Aquaplus Kft. adott be érvényes ajánlatot, s közülük az előbbi végezheti el a munkát. Nem olcsó mulatság egy ilyen termálkút fúrása, nettó 57 millió forintba kerülnek a munkálatok. Ennek a költségét az önkormányzat saját forrásból finanszírozza.
A szezonálisan működő Jászárokszállási Termálfürdőben tavaly tavasszal is megvalósítottak egy fontos fejlesztést, amikor egy új gyermekmedencét adtak át. Tervbe van véve a fürdő egész éves üzemeltetése is, hiszen az egyik termálmedencét akár télen is lehetne működtetni. Ehhez azonban jelenleg hiányoznak a téliesített kiszolgáló létesítmények.A nyári főszezonon kívüli működés megoldható lenne egy kisebb fedett fürdőrész kialakításával, ahol ezen felül egy további medence is kialakításra kerülne – már csak emiatt is szükség van az újabb termálkútra. A fedett medence azért is praktikus lenne, mert egész évben lehetőség adna a helyi gyerekek úszásoktatására. A fürdő jegyárairól itt talál információkat.
Fotó: H. Szabó Sándor