• Péntektől újra nyitva a Miskolctapolca Barlangfürdő, szombatra pedig már programokkal is készülnek.

  • A zárás előtti időszakhoz képest változtak a belépőjegyek árai.

A bezárás bejelentését követően pont három héttel, most hétfőn derült ki, hogy október 28-án újranyitják a Miskolctapolca Barlangfürdőt. Mindez a helyi turisztikai vállalkozók és az önkormányzat összefogásával valósulhatott meg.

A pénteki nyitással együtt a fürdő jegyárai is változtak. A bezárás előtt már a szezonon kívüli jegyárak voltak érvényben, akkor egy felnőtt napijegy 3550 forintba kerül, ennek az ára most 6850 forint. A gyerekek, diákok és nyugdíjasok által megvásárolható napijegy ára a korábbi 2850 forintról 5050 forintra nőtt. A 2 felnőtt és 1 gyermek esetében váltható családi belépő díja pedig a korábbi 8750 forintról 14.400 forintra emelkedett.

A miskolci lakcímkártyával rendelkezőknek továbbra is kedvezőbb árú belépőket kínál a Barlangfürdő. Ennek az ára most felnőtteknek 4800 forint, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 4100 forint.

Ahogy a heti programajánlónkban is írtuk, szombatra már programmal is készül a fürdő. Október 29-én halloweeni dekorációval, kézműves foglalkozásokkal, éjszakai fürdőzéssel, tematikus szaunaprogramokkal várják a vendégeket.

Miskolctapolca Barlangfürdő

Miközben Miskolctapolca fő turisztikai attrakciója újranyitott, a nyíregyházi fürdőkről kevésbé jó hírek érkeztek. Jövő év elején bezárják az Aquarius élményfürdőt, de több sóstógyógyfürdői szállodára még ebben az évben lakat kerül. Erről itt olvashat bővebben.