• Jelentős kedvezménnyel pihenhetnek a nyár utolsó napjaiban a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő közvetlen közelében.

  • A Termál Bungaló és az Thermal Apartman esetében érvényes a kedvezmény.

Jól járnak azok, akik időt tudnak szakítani még egy gyors nyár végi üdülésre. A Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőhöz kapcsolódó szálláshelyek közül ugyanis kettő is akciót hirdetett.

Mindkét lehetőség az augusztus 27. és szeptember 1. közötti időszakra vonatkozik.

Az idén nyáron átadott, vadonatúj Termál Bungaló rendkívüli tesztnapokat hirdetett. Ez azt jelenti, hogy a vendégek 20 százalékos kedvezménnyel foglalhatják le a szállásukat az említett időszakra.

A 27 és 53 négyzetméteres bungalók rendkívül jól felszereltek: televízió, kihúzható kanapé, étkezőasztal, konyha (edények, evőeszközök, elektromos főzőlap, hűtőszekrény, vízforraló, mikrohullámú és szendvicssütő), a hálószobákban ágynemű, törölközők és éjjeli szekrény is a vendégek rendelkezésére áll.

Tiszakécske Termál BungalóA szállás ára a szomszédos termálfürdőbe való belépést is magában foglalja, de a bungalókhoz egy külön medence is tartozik.

A Termál Bungalók árait és minden további információt megtalál ide kattintva.

Tiszakécske Termál BungalóA Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő területén találhatók a Thermál Apartmanok, ahol kiemelt akciós ajánlat érvényes erre az időszakra, ami ugyancsak 20 százalékos kedvezményt jelent a szállásdíjból.

Összesen 13 apartman áll a vendégek rendelkezésére, amelyek felszereltsége hasonló a Termál Bungalóéhoz. Az apartmanok saját terasszal és parkolóval rendelkeznek. A mozgássérültek részére 4 db akadálymentesített apartmant is kialakítottak.

Thermal Apartman TiszakécskeA Thermal Apartman szállásdíja a gyógy- és élményfürdőbe történő szabad átjárást is magában foglalja, így a vendégeknek már nem kell külön a fürdőbelépőre is költeniük.

A Thermal Apartman árait megtalálja ide kattintva, ahol akár egyből le is foglalhatja a szállását.