Egy uniós forrás révén vizsgálják a gyulai termálvízbázis energetikai célú felhasználását. A hamarosan véget érő „Geo-Thermic” nevet viselő projekt magyar-román regionális együttműködés révén jöhetett létre.

Békés megye területe alatt jelentős vízbázis található, a feltárt termálkutak száma meghaladja a százat. A projekt keretében geológus szakemberek azt vizsgálták, hogy a jelenleg felszínre kerülő évi 3,8 millió köbméternyi víz hogyan hasznosítható komplexebb módon. Ezzel kapcsolatban egyébként már történtek előremutató kezdeményezések a megyében. A Gyulai Várfürdő és a Békéscsabán található Árpád Fürdő vizéből megoldják a létesítmények fűtését. Füzesgyarmaton pedig a termálvizet egy halnevelő telep hasznosítja, hiszen a sós víz kitűnő afrikai harcsák és egyes tokhalfélék tenyésztéséhez.

A felhasznált termálvizet jelenleg a környező folyókba engedik, ám a jövőben a vízbázis védelme érdekében mindenhol meg kell oldani a visszasajtolást is. Ennek a lehetőségeit is felmérték az uniós projekt során. A  szakemberek vizsgálták azt is, hogy miként hasznosítható a meleg víz esetleg áramtermelésre és felmérték egy határon átnyúló termálos távhővezeték lehetőségét is.  A „Geo-Thermic” projekt teljes költségvetése meghaladja az 50 millió forintot.

Gyula: nem csak fürdésre jó a vize