A zalaegerszegi önkormányzat úgy döntött, hogy kísérletet tesznek a város területén működő termálfürdő és a mellette található kemping megvásárlására. A település határában lévő Gébárti-tónál még 2002-ben kezdődtek turisztikai fejlesztések. Ennek keretében nyitott meg az aquapark, a termálfürdő, a kemping, valamint tervbe vették egy hotel felépítését is, utóbbi azonban mind a mai napig nem valósult meg.

A létesítményeket üzemeltető cég és az önkormányzat között már korábban megromlott a viszony, miután nem a tervezett ütemben zajlottak a fejlesztések. Az aquapark üzemeltetését három évvel ezelőtt át is vette az önkormányzat. A felek között konfliktust okoz az is, hogy a megbízott cég adós maradt a hotel felépítésével, viszont a terület tulajdonviszonyai megnehezítik azt, hogy helyettük más építse fel a szállodát.

A gébárti turisztikai fejlesztések két céghez, a Kalor Zala Kft.-hez és a Thermalplus Kft.-hez kötődnek. Mindkét társaság tulajdonosa az Aquaplus Kft., ami három magánszemély, Bálint Erika, György Zoltán és Mateisz Renáta tulajdonában van. Az Aquaplus nevéhez több termálfürdős beruházás is kapcsolódik, egyik érdekeltségük üzemelteti például a problémáiról elhíresült esztergomi élményfürdőt. Valamint ugyanez a tulajdonosi kör építteti az esztergomi fürdő melletti Aqua Palace Hotelt, amit az eredeti tervek szerint már két éve át kellett volna adni.