A legjelentősebb hajdúsági fürdővárosba az év első kilenc hónapjában hat százalékkal több turista érkezett, mint tavaly. Ebben szerepet játszott, hogy elképesztő módon megugrott az orosz vendégek száma.

A termálvízben rejlő turisztikai lehetőségről tartottak konferenciát Debrecenben. A Hajdú Online beszámolója szerint ezen elhangzott, hogy Hajdúszoboszlót az év első kilenc hónapjában hat százalékkal több turista kereste fel, mint 2011 hasonló időszakában. A fürdőváros önkormányzatától származó információk szerint szeptember végéig 125 ezer vendég 470 ezer vendégéjszakát töltött el Szoboszlón.

A településen a belföldi vendégek dominálnak, hiszen az arányuk 75 százalékot tett ki. A részletesebb adatokból kiderül az is, hogy miért fontos a fürdőtelepülések életében, hogy mennyi külföldi – azon belül is német – turistát vonzanak. Hajdúszoboszlón ugyanis a Németországból érkező vendégek töltik el messze a legtöbb időt, átlagosan 12 éjszakát.

A legnagyobb mértékben az Oroszországból érkező turisták száma nőtt, hiszen 2011 első kilenc hónapjához képest háromszor annyian keresték fel Hajdúszoboszlót. (Ez nem véletlen, ugyanis ahogy korábban írtuk, a gyógyfürdő miatt érkező orosz turisták még a debreceni reptér forgalmát is fellendítették). Jelentősen, 60 százalékkal emelkedett az Ukrajnából érkező vendégforgalom, de a cseh és a szlovák beutazók száma is 30 százalékkal magasabb volt, mint tavaly.